Hirdetés
Archivum

Beharangozó: Kassán szerepel a PINKK



:

:

Hirdetés

Csütörtökön egy mérkõzést rendeznek a Közép-Európai Ligában, melyen a hétvégi 12. fordulóból elõrehozott találkozón a PINKK Kassán lép pályára.

Az idei évben az Euroligában újítás, hogy lesznek fordulók, amikor egy-egy csoportban nem rendeznek mérkõzéseket. Ezen a héten az A-csoport szünnapos, így kerülhetett rá sor, hogy a PINKK a rózsahegyi Európa Kupa fellépése után egy utazással a kassai mérkõzést is letudja.

A két csapat a Közép-Európai Liga elsõ fordulójában találkozott és akkor szoros csatában nyert Komlón a szlovák bajnok. A Kassa a PINKK-hez még mindössze hét bevethetõ emberrel utazott. Azóta a keretük teljessé vált és magabiztosan menetelnek. Az évad elsõ és eddigi egyetlen vereségét Sopronban szenvedték el.

Nem kérdés, hogy a két szlovákiai mérkõzés közül a PINKK számára a rózsahegyi fellépés bírt nagyobb téttel. Ez a gyõzelem akár továbbjutást is érhet az Európa Kupa csoportból. Nem könnyû feladat egymást követõ két napon pályára lépni, ráadásul Kassára nem nyerni járnak a csapatok. Éppen ezért ebben a helyzetben nehéz okosnak lenni. A PINKK-nek elsõsorban az lehet a célja, hogy sérülés nélkül lehozza a mérkõzést és megvalósítsák a játékosok azokat a részfeladatokat, amiket Roberto Hernandez kér.

A Kassa most egy könnyebb periódusban van. A soproni fellépés után ugyan vasárnap Pozsonyban játszottak még egy bajnokit is, de a jövõ heti Jekatyerinburg elleni mérkõzésükig ez lesz az egyetlen erõpróbájuk. Egy pihent ellenfél ellen kell tehát bizonyítani, akik várhatóan az Euroligára történõ felkészülésre is felhasználják majd ezt az estét. Bár nagy tét nincs, egyik együttesre sem jellemzõ, hogy bármelyik meccsét félvállról venné. Ha a PINKK a Rózsahegyen látott extra dobóformáját tartja, akkor akár jó kis csata is kialakulhat a pályán.
 

Hirdetés