Hirdetés
Európa

Bejelentette visszavonulását Sancho Lyttle



:

:

Hirdetés

Befejezi profi pályafutását Sancho Lyttle, a Phoenix Mercury és a spanyol válogatott centere.

Fotó: WNBA Phoenix Mercury

A Saint Vincent és a Grenadine-szigetekről származó, spanyol állampolgársággal is rendelkező klasszis center egy súlyos térdsérülés után döntött úgy, hogy nem folytatja. A 196 cm magas Sancho Lyttle szeptember 20-án lesz 36 éves.

Rendkívül eredményes karriert tudhat maga mögött Lyttle. Itt Európában négyszer nyert Euroligát, 2011-ben a Salamancával, 2012-ben a Valenciával, 2014-ben a Galatasaray és 2016-ban a Jekatyerinburg alakulatával. A spanyol válogatottal két Európa-bajnoki aranyérme, egy világbajnoki ezüst és egy világbajnoki bronzérme van. 2013-ban a FIBA az év legjobb európai játékosának is megválasztotta.

A tengerentúlon kilenc évet töltött az Atlanta Dream csapatánál. Tavaly szerződött a Phoenix Mercury-hoz, ahol súlyos térdsérülést szenvedett. Műtét után még visszatért erre az évadra, de a keresztszalag szakadását követően már nem tudta korábbi teljesítményét megközelíteni Lyttle. Végül 20 meccsen 12.5 perces átlaggal  2.9 pontot és 2.9 lepattanót jegyezve zárta az évadot. Ezt követően döntött úgy, hogy nem folytatja.

Hirdetés