Hirdetés
Archivum

Belgium ellen a legfontosabb meccsen az U18-as válogatott



:

:

Hirdetés

Szerdán 18 óra 30 perctõl Belgium ellen lép pályára az U18-as válogatott Szarajevóban az Európa-bajnokság nyolcaddöntõjében. A torna legfontosabb játéknapját rendezik, hiszen most dõl el, hogy mely nyolc gárda folytatja a felsõ ágon az 1-8. helyért és melyek az alsón az 9-16. pozícióért, a kiesés elkerülésért.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Nem lehet elég alkalommal méltatni az U18-as válogatottunkat, mely a csoportkör után a mezõny egyik legjobb csapatának benyomását keltette. Nincs olyan fontos statisztikai mutató, ahol ne lennének a top5-ben Völgyi Péter tanítványai. A második legtöbb szerzett pont, a második legjobb mezõnyszázalék, az ötödik legtöbb legtöbb lepattanó. Holtversenyben a legtöbb gólpassz és a harmadik legtöbb szerzett labda. Ezekkel az erényekkel pedig kiváló egyéni teljesítmények párosulnak. Nem szabad azonban egy-egy nevet kiemelni, mert tényleg itt hatványozottan igaz: mindenki, aki pályára tudott lépni, saját játékidejéhez, tudásához mérten hozzátett a teljesítményhez. A három nagy arányú siker is ennek tudható be.

A belgák ellen tehát szigorúan a számok, az elsõ benyomások alapján egyértelmûen favoritok a mieink. Lényegesen jobb dobóteljesítmény, magabiztosabb lepattanózás, kétszer annyi szerzett labda és gólpassz jellemzi játékunkat. Háromszor több pontot érünk el átlagban gyorsindításból, mint szerdai riválisunk. Ettõl függetlenül egy belga csapatot soha nem szabad lebecsülni. Rendkívül jó versenyzõi adottságokkal rendelkeznek. Ugyan ez nem egy olyan kiemelkedõ generáció, mint az, amelyik két éve Sopronban a Massey-testvérpár vezetésével ebben a korosztályban aranyérmes lett, de egy-egy meccsen bárkit elkaphatnak. Ráadásul itt nem számít a csoportban elért eredmény. Egyetlen meccs dönt arról, hogy ki melyik ágra kerül. Ez mindig egy speciális versenyhelyzet, mentálisan egy más megközelítést követel meg. Oda kell figyelni, de eddig több, mint biztató, amit láttunk.

Hirdetés