Hirdetés
Magyarország

Belső vizsgálatot rendelt el a Győr Dubei Debóra kiállítása után



:

:

Hirdetés

Ahogy arról beszámoltunk, Dubei Debórát, a Győr csapatkapitányát a BEAC elleni 83-57-es vereséget hozó találkozón kiállították. Az eset a Hunbasket TV közvetítésében ITT látható 1 óra 30 perctől.

Az érintett klubok vasárnap az alábbi közleményeket adták ki.

UNI Győr:

Csapatunk szombaton hazai pályán kikapott az ELTE BEAC Újbuda együttesétől. Ennél is fájóbb, hogy a harmadik negyedben csapatkapitányunkat, Dubei Debórát súlyos sportszerűtlenség miatt azonnal kiállították a játékvezetők.

Ezúton kérünk elnézést mindenkitől, és elhatárolódunk minden ilyen cselekedettől.

Klubunk hétfőn megkezdi az eset teljes körű kivizsgálását, mert úgy gondoljuk, ilyen jeleneteknek nincs helyük a pályán, különösen úgy, hogy a lelátón sok gyermek, köztük utánpótlás játékosaink is jelen voltak, akik felé nem ilyen példával kell szolgálni az első csapat játékosainak.

A vizsgálat eredményéről azonnal tájékoztatjuk a közvéleményt.

Dúl Norbert vezérigazgató

ELTE-BEAC Újbuda

A tegnap esti, Uni Győr – ELTE BEAC Újbuda mérkőzés 30. percében súlyos sportszerűtlenséget követett el a hazaiak csapatkapitánya, Dubei Debóra játékosunk, Drahos Leila ellen.

A mérkőzés játékvezetői az eset megvideózását követően a kiállítás mellett döntöttek. A cselekedet sportszerűtlenségéhez nem férhet kétség, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy a mérkőzés mindkét csapat számára téttel bírt, a profi sportoló pedig minden körülmények között, minden szituációban győzni akar. Dubei Debóra számtalan alkalommal bizonyította már, hogy kiváló játékos és sportember, a mérkőzésen a cselekedete súlyának megfelelő ítéletet megkapta, annak következményeit magával szemben és a csapata vereségével is viselnie kell. Játékosunktól a tegnapi nap folyamán elnézést kért, melyet Drahos Leila el is fogadott.

Az ELTE BEAC Újbuda az esetet a maga részéről lezártnak tekinti, további lépéseket nem tervez, Dubei Debórának és a győri csapatnak sok sikert kívánunk a szezon hátralevő részére.

Hirdetés