:
:

Kedden Orléans-ban elrajtol a FIBA 3×3 Women’s Series 2026-os kiírásának ötödik állomása. A 16 csapatos mezőnyben helyet kapott a magyar válogatott is. A mieink most mutatkoznak be a 3×3-as női elitsorozat idei szezonjában.
2026-ban eddig négy FIBA 3×3 Women’s Series tornát rendeztek. Csengutban rajtoltak a küzdelmek május elején, majd Manilába utazott a karaván. Mindkét seregszemlét a világbajnok USA nyerte. A harmadik állomás Sanghaj volt, ahol Kanada lett az első. Az Eb-selejtezővel párhuzamosan az elmúlt hétvégén pedig Bécs adott otthont egy erőfelmérőnek. A spanyol szövetség kereskedelmi csapata, mely a VB-résztvevő játékosokra épít, a Madrid diadalmaskodott.
Ahogy arról Jakab Máté szövetségi kapitány beszámolt lapunknak, három franciaországi (Orléans, Poitiers, Marseille) tornán és a càceres-i seregszemlén ott lehet válogatottunk, ahogy rendezőként Debrecenben is rajthoz állhatunk. A stáb szeretne még egy WS versenyen indulni idén, hiszen a cél hat állomáson való részvétel lenne. Ezek a tornák a világranglista pontszerzés és így az olimpiai kvalifikációs folyamat, illetve tapasztalatszerzés miatt is fontosak.
Az orléans-i torna 16 csapatos, így a 12 csapatos főtáblán való részvételért kedden délelőtt selejtezőt kell vívni. A mieink a kassai Eb-selejtezőn szereplő összeállításban lépnek pályára, tehát Böröndy Vivi, Papp Dia, Szabó Fanni és Tóth Franka alkotja a csapatot. Az ellenfeleink a selejtezőben 11 óra 15 perctől Puerto Rico és 12 óra 5 perctől Franciaország lesznek. A hármas csoport első helyezettje kerül fel a főtáblára. Ott Chile és Kína lenne a rivális kedd este.
A FIBA 3×3 Women’s Series orléans-i állomásának csoportbeosztása
A-csoport
Neftchi SOCAR
Uganda
Mitsubishi Electric
B-csoport
Amsterdam
Paris Région
Franciország U25
C-csoport
Spanyolország
Olaszország
A selejtező A-csoportjának győztese
D-csoport
Peking
Chile
A selejtező B-csoportjának győztese


