Hirdetés
Európa

Bemutatkozik a Sopron Euroliga negyeddöntős riválisa a Fenerbahce



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Kedden elrajtol a női kosárlabda Euroliga 2023-as rájátszása. A Sopron Basket a tavalyi döntőbeli riválisával a Fenerbahcéval mérkőzik a legjobb négy közé jutásért. A párharc az egyik fél második sikeréig tart. A pályaelőny a törököknél van, akik így az első és szükség esetén a harmadik találkozó házigazdái lesznek. Ismerkedjünk meg a Fenerbahce alakulatával.

A Fenerbahce az Euroliga egyik tradicionális klubja, ezt önmagában már az is jól mutatja, hogy ez lesz a 26. összecsapás a Sopron és a Fener között. Az, hogy milyen célokért küzdöttek az elmúlt két évtizedben, általában tulajdonosi szándékon múlt. Volt, hogy több, volt, hogy kevesebb klasszis sorakozott fel náluk. A Covid előtti évek Final4 nélkül teltek, 2018-ban például éppen a Sopron búcsúztatta a csapatukat a negyeddöntőben. A Covid utáni újraindulás mérlege viszont két négyes döntő. 2021-ben a Sopront győzték le a bronzéremért, tavaly a döntőben pedig a Soprontól kaptak ki.

A tavalyi elveszített finálé után edzőt váltottak. Victor Lapena helyét Marina Maljkovic vette át, akivel rögtön bajnoki címet nyertek. Összességében 16 alkalommal hódították el 1999 óta trófeát. A 90-es vége azért fontos mérföldkő, mert akkor kezdtek nagyobb mértékben légiósok érkezni Törökországba. Vissza Marina Maljkovicsra, aki a tavaszi időszakban egy kicsit lehetőséget kapott az ismerkedésre, így az új évadba már úgy vághatott bele, hogy átlátta a klub viszonyait. Ez azért is volt nagy segítség, mert az orosz csapatok kizárásával új helyzet keletkezett és a nyári játékosmozgásokat figyelve azt láthattuk, hogy ebben igyekezett a Fener jól helyezkedni.

Már az oroszok ukrajnai agressziója előtt is többen nekifutottak, hogy letaszítsák a trónról a Jekát. Több esetben a semmiből kinőtt és olyan gyorsan el is tűnt klubokról volt szó. A Fenerbahce mostani szintlépése azért más, mert itt egy meglévő és egyébként eredményesen működő struktúrába igazoltak bele plusz játékosokat. Ez pedig gyakorlatilag minden téren az európai női kosárlabdában elérhető egyik legerősebb keretet formálta az idei évre.

Lassan érkeztek a játékosok, a WNBA szezon és a világbajnokság miatt későn állt össze a keret. Az első hetekben nem lehetett más a cél, mint a veszteségek minimalizálása. Az Euroligában ez maximálisan sikerült, hiszen az első két forduló veresége után – köztük Szekszárdon is alulmaradt a Fener – veretlenül meneteltek és megnyerték az A-csoportot. Árulkodó adat, hogy mindössze két olyan játékosa van a török együttesnek, Kayla McBride és Ivana Raca, akik mind a 14 találkozón pályára léptek. Összehasonlításképpen a Sopron keretében heten mondhatják ezt el magukról és mellettük Varga Alíz is 13 találkozón szerepelt.

Hazai porondon más a helyzet, a bajnokságban három vereségük van, jó eséllyel másodikak lesznek az alapszakaszban a Mersin mögött. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a megszigorított légiós-szabályok miatt megközelítőleg nem tud legerősebb felállásában pályára lépni Marina Maljkovic együttese.

Az évad során több változás is történt a keretben. Magas poszton Natasha Howard-dal kezdték a szezont, akit december végéig, az alapszakasz első felére szerződtettek. Ez idő alatt összehozott 29.1 perc alatt 17.3 pont, 6.0 lepattanó átlagot. Howard-hoz hasonlóan a szezon első hét mérkőzésén szerepelt a Fener színeiben Olivia Epoupa. Összetett helyzetben volt a klubnál, agyrázkódás miatt haza kellett térnie. Az új sztárok közül Emma Meesseman érkezett meg először, ő már a negyedik fordulóban pályán volt és azóta 15.7 pont, 6.3 lepattanó és 3.1 gólpassz az átlaga. Breanna Stewart és Satou Sabally január elején állt munkába, nekik hét meccsük van. Stewart átlagai: 29.4 perc 19.3 pont, 8.1 lepattanó, 2.1 gólpassz. Sabally számai 20.5 perc, 13.4 pont, 5.0 lepattanó, 3.0 gólpassz.

A februári válogatott szünetben pedig Courtney Vandersloot is befutott. Neki a két meccsre 27.6 perc alatt 10.0 pont, 5.0 lepattanó és 9.0 gólpassz átlag jött össze. A korábbi kedvencek is maradtak a klubnál. A légiósok közül visszatért Alina Iagupova, Kayla McBride és Kiah Stokes. A török magból pedig Olcay Cakir és Alperi Onar megtartása élvezett prioritást. A bajnokságban természetesen többen is lehetőséget kapnak, ráadásul komolyabb szerepben, de az Euroliga eredményesség szempontjából kettőjüket érdemes hangsúlyozni.

Marina Maljkovic a klubcsapataiban rendre foglalkoztat szerb válogatott játékost vagy játékosokat. Számára fontos, hogy ilyen kapocs is legyen a keretéhez. Idén a Fener-nél Ivana Raca és Mina Djordjevic töltik be ezt a szerepet.

A fenti felsorolásból is kiderül, hogy egészen kiemelkedő a török gárda játékereje és Marina Maljkovic személye garancia arra, hogy a szakmai munka is a helyén lesz. A teljes alapszakaszt nézve a legtöbb pontot (86.4) és a legtöbb szerzett labdát (11.9), a második legtöbb gólpasszt (23.4) és a negyedik legtöbb lepattanót (39.4) átlagolják. Emellett a csapatuk átlagolta a második legkevesebb eladott labdát. Szám szerint 12.7-et, ami ennyi egó mellett szintén kiemelkedő. Ezek abszolút Jekatyerinburg szintű számok.

Összességében tehát összetett feladat vár a Sopronra, de a törökök sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Feléjük egyértelmű elvárás a trófea elhódítása. Szokatlan egyértelműséggel még a nemzetközi szövetség szubjektív anyagai is erősítik ezt az érzést.

Hirdetés