:
:
Csütörtökön kezdetét veszi a szerb-lett közös rendezésû Európa-bajnokság. A 2019-es kontinenstornára való ráhangolódásként röviden, jegyzet formájában bemutatjuk a csoportokat. Elõször az „A” jelû négyessel ismerkedhetünk meg, ahol a címvédõ Spanyolország, a társ-házigazda Lettország, illetve Ukrajna és Nagy-Britannia szerepel.
Fotó: FIBA.Basketball
Spanyolország még Alba Torrens nélkül is elsõszámú favoritként várja az Európa-bajnokságot. A zseniális játékos hiánya nyilvánvalóan némi finomhangolásra készteti a szakmai stábot, de egy annyira összeszokott, régóta közösen dolgozó és profi gépezet a spanyol, hogy ha van csapat, amelyiknek egy ilyen helyzetet tudnia kell kezelni, az a címvédõé. A spanyoloknál elsõsorban az adja a beszédtémát, hogy a tavalyi tenerifei Világbajnokság annyira közel volt a klubszezonhoz, hogy a játékosoknak nem maradt idejük pihenni. Miután pedig májusban lezárultak a topligák, ugyanezek a játékosok ismét edzõtáborba vonultak a nemzeti csapattal. Lényegében egy éve folyamatosan munkában vannak. Ha fizikálisan lehet is regenerálódni, mentálisan ezt nehezebb megtenni, ami növeli a rizikófaktort.
Ha összeszokottság, akkor ebben Lettország is kiváló erényeket csillogtat. A társ-házigazda erõsen hiányos lesz a kontinenstornán. Gunta Basko, Anete Steinberga, Aija Putninan és az Egyesült Államokban pallérozódó, profi karrierjét még csak kezdõ nagy tehetségük Kitija Laksa nélkül nem lesz könnyû feladat felnõni a kiemelkedõ szurkolói várakozáshoz. A letteknél ugyanakkor nagy fegyvertény, hogy a jelenlegi 12-es keretükbõl is hatan a TTT Riga játékosai. Meghiúsult a rigai klubból Shay Peddy honosítása, de nélküle is ugyanazok az erények várhatóak, mint az Euroligás csapatuknál. Ez a rendszer évek óta bevált, hiszen azzal, hogy a legjobbjaikat a légiós-karrierjük kezdetéig klubszinten különbözõ nemzetközi sorozatban együtt versenyeztetik, ellensúlyozza az erõs bajnokság hiányát. A korábban megismert szervezettségüket csillogtatva továbbra is a középmezõny egyik élcsapatának tekinthetõek, ezt kétszer mi is megtapasztaltuk ellenük, mely otthon még hiányosan is kivívhatja a továbbjutást a csoportból.
Nem lesz könnyû dolga ebben a négyesben az elõzetesen esélyesnek kikiáltott spanyol-lett duónak, hiszen két kiszámíthatatlan és veszélyes riválissal kerültek össze. Ukrajna hagyományosan idõzített bomba, amely ellen nagyon nehéz felkészülni. Alina Iagupova ugyanis amennyire elõszeretettel választ egyéni megoldásokat és ezzel adott esetben hátráltatja csapatát, annyira képes akár egy-egy extra villanással eldönteni a rangadókat. Ha elsül a keze, akkor bárki ellen összejöhet a siker, miután egy jó szerkezetû és minõségi keret van mellette. Ez a keret pedig képes arra, ha van egy jó napot kifogó sztár, akkor hozzá felnõve a legmagasabb szinten versenyképes legyen.
Nagy-Britannia válogatottja kapcsán is éppen a versenyképesség a kulcsszó. Sokat fejlõdött ugyan az utóbbi években a WBBL, de még mindig nem ad olyan alapokat, amik nagy számban nemzetközi szinten bevethetõ játékosokat termelne. Másik oldalról viszont ott van az a tény, hogy egy olyan csapatot, amiben remekül szerepel Temi Fagbenle, Jo Leedham, Rachael Vanderwal és a honosított Karlie Samuelson, nem lehet lebecsülni. Õk a legmagasabb szinten is megállják a helyüket. Ezt jól mutatja, hogy az utolsó tornájukon verték a svédeket, egylabdás végjátékig mentek a spanyolokkal. Akkor éppen Samuelson dobott 21 és Leedham 16 pontot.
