:
:
Csütörtökön kezdetét veszi a szerb-lett közös rendezésû Európa-bajnokság. A 2019-es kontinenstornára való ráhangolódásként röviden, jegyzet formájában bemutatjuk a csoportokat. A második részben az „B” jelû négyessel ismerkedhetünk meg, ahol a trónkövetelõ Franciaország, a hazánkban megforduló játékosok egész sorával felálló Svédország, illetve Csehország és Montenegró szerepel.
Fotó: FIBA.Basketball
Franciaország válogatottjának stábja a világbajnoki 5. helyezés után maradt annál az iránynál, amit Tenerife elõtt megkezdett. Nevezetesen fiatalítás 2020 és Tokió jegyében, de úgy, hogy közben a jó formában lévõ rutinos játékosok vezérként hozzá tudjanak tenni. Ezen az úton Sarah Michel, Diandra Tchatchouang majd végül Helena Ciak sérülése okozott ugyan fejfájást, de Valerie Garnier csapatát így sem lehet lebecsülni. Különösen annak fényében, hogy Marine Johannes egyre jobban fejlõdik, a honosított Bria Hartley egészen extra formában és motivációval érkezett meg New Yorkból. Alexia Chartereau már meccsnyerõ klasszissá nõtte ki magát 21 éves korára, míg a 87-88-as aranygenerációból Gruda és Miyem hírmondóként egy-egy villanással bármikor besegíthet. Spanyolország talán legnagyobb kihívói lehetnek, de az olimpiai selejtezõn mindenképpen ott a helyük.
Svédország igazi sötét ló. Amikor a 2000-es évek végén az Eldebrink-ikperár és Halvarsson vezetésével sorra nyerték az érmeket a korosztályos Eb-ken, majd utána 2011-ben negyedikek lettek ugyanabban a felállásban az Universiadán, 2013-ban a franciaországi kontinenstornán pedig extrán meneteltek, mindenki azt mondta, hogy az a svéd csapat évekre bebetonozhatja magát Európa élmezõnyébe. Ebbõl Sopron profitált a legtöbbet, hiszen a 2015-ös Eb-re óriási számban érkeztek a városba svéd szurkolók a csoportmeccsekre. Csalódottan vehették tudomásul, hogy nem sikerült kivívni a továbbjutást és Rióban nem lesznek ott. Erre rátett egy lapáttal 2017, amikor ki sem jutottak az Eb-re. Most is van 2019, amikor újra mindenki arról beszél, hogy meglepetést okozhatnak. A korábbi nagy generáció képviselõi mellett Amanda Zahui vagy Binta Drammeh is vezérként segíthet. A keretükbõl öten szerepeltek korábban hazánkban. A fõpróba Spanyolországban rosszul sikerült, viszont Zahui biztató tengerentúli formája és Halvarsonnal való összjátéka így is nagy fegyver lehet. A külsõ soruk pedig továbbra is számtalan opciót kínál. Az Európa-bajnokság sajátja, hogy a csoportkörben egy hétvégén kell kijönnie a lépésnek és ebben a keretben benne van, hogy azon az egy hétvégén ez meg is történjen.
Csehország egy jól sikerült selejtezõ-sorozat után, de az utóbbi évek leghiányosabb keretével készül. A cseheknél a honosított Kia Vaugh és Alena Hanu¹ová nem állhat a stáb rendelkezésére, ahogy fiatal centerük, a spanyol döntõ MVP-jének megválasztott Julia Reisingerová sem. Stefan Sviteknek, így több mindent át kellett gondolnia. Láttuk õket a prágai tornán, ahol kemény védekezéssel és extra távoli dobásokkal igyekeztek ellensúlyozni a keret hiányosságait. Nem lesz könnyû dolguk, ahogy Montenegrónak sem. Csapatuk a selejtezõben még Roberto Iniguez irányításával vívta ki a kvalifikációt, de a kiváló spanyol szakember a nyarat nem vállalta. Jelena Skerovic lett a szövetségi kapitány, akinek a legtöbb rutinos klasszisa kiválása után a veteránok Glory Johnson, Milica Jovanovic és Snezana Aleksic köré kellene a felkerülõ fiatalokból ütõképes gárdát formálni. Tekintve, hogy korosztályos szinten válogatottjaik nem bizonyultak versenyképesnek, nagy kérdés, hogy ugyanazok a fiatalok egy felnõtt Eb-n azok lesznek-e. Elmúltak az idõk, amikor Dubljevic, Perovanovic, vagy éppen az immár szövetségi kapitány Skerovic vezetésével bárkit le tudtak gyõzni.
