Hirdetés
Nagyvilág

Bemutatkoznak a 2022-es világbajnokság csapatai: B-csoport



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdáról csütörtökre virradóra elrajtol Ausztráliában a 2022-es női kosárlabda világbajnokság. A 12 csapatos seregszemlén két hatos csoportban küzdenek a válogatottak. Beharangozónk második részében a “B” jelű hatossal ismerkedhetünk meg, ahol a házigazda Ausztrália, az Európa-bajnoki címvédő Szerbia, az olimpiai döntős Japán, az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes Franciaország, illetve Kanada és Mali szerepel.

A házigazda Ausztrália húzta kétségkívül a legnagyobbat a világbajnokság előtt, miután Lauren Jackson visszatér a válogatottba. Az immár 41 éves klasszis nyáron szülővárosa csapatában az Albury-Wondonga színeiben az NBL1-ben edződött és nyújtott remek teljesítményt. Óriási dolog, hogy megannyi nehézség, betegség, majd gyermekvállalás után élsportra alkalmas szintre jött vissza. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy érdemben a világbajnoki esélyeiket javítja-e. Egy biztos, hogy valamit változtatni kellett. Tavaly nem sikerült az olimpia az ausztráloknak, az Ázsia-bajnokságon Japán és Kína mögött harmadikak lettek. Ráadásul végérvényesen le kellett zárni Liz Cambage helyzetét is, aki végül nem futotta be azt a pályát, amit a közvélemény várt tőle. Természetesen bombaerős csapat, melyből Ezi Magbegor majd Sopronba, Darcee Garbin pedig a DVTK-hoz érkezik. Bár természetesen minden szempár Lauren Jackson teljesítményére irányul. Itt azért a döntő szituációkban Cayla George, Ezi Magbegor és Marianna Tolo hármasán a festékben nagyon sok múlik.

Az európai különítményből a B-csoportban kapott helyett Szerbia és Franciaország. Kezdjük a Szerbiával, akik generációváltásba kezdtek Tokiót követően. A világbajnoki selejtezőt sikerrel megvívták és az Eb-selejtezőn sem botlottak Horvátországban. Ezek alapján akár bizakodhatnának is a szurkolók, hogy szinten tarthatóak az eredmények. A helyzetet azonban nehezíti, hogy két klasszis, akire számítottak volna idén nyáron, nem lesz itt a Vb-n. Ana Dabovic magánéleti okok miatt, míg Aleksandra Crvendakic egy makacs térdsérülés okán hiányzik a keretből. Ez a visszavonulókkal együtt már soknak tűnik. Attól függetlenül, hogy Tina Krajišnik, Saša Čađo, Nevena Jovanović, a honosított Yvonne Anderson és a Sopronba érkező Dragana Stankovic még mindig kellő tapasztalatot tud belerakni. Nem könnyű a szerbeket elhelyezni ebben a mezőnyben, de ha van csapat, amelyiket soha nem szabad leírni, azok éppen ők. Azt mindenképpen érdekes lesz figyelni, hogy kik mutatkoznak a fiatalok közül a legélesebbnek, a leginkább versenyképesnek.

Franciaország keretét az élet állította össze. Sandrine Gruda, Marine Johannes és Olivia Epoupa sérülése óriási csapás. Velük még csak a legnagyobb neveket említettük a 22 fős bő keretből, akik kiestek. A belgrádi selejtezőn Gabby Williams és Iliana Rupert szállította a legjobb teljesítmény-index átlagot. Nekik most is vezérnek kell lenniük. Gabby Williams a Seattle Storm együttesében jó nyarat zárt a WNBA-ben, a liga legjobb védői közé is beválasztották. Iliana Rupert pedig kiegészítő-emberként, de bajnoki címet nyert a Las Vegas Aces gárdájával. Magas posztokon Alexia Chartereau egyértelműen vezér szerepre törhet, de Marieme Badiane is meghatározóbb lehet. A külső sorban pedig az extra Euroliga szezont teljesítő Marine Fauthoux szintlépése igazán izgalmas a francia csapat jövője szempontjából. Hogy ennyi hiányzóval lehet-e éremért menni a Vb-n, óriási kérdés. Ugyanakkor a 2024-es párizsi csapatépítés kapcsán értékes visszajelzéseik lehetnek.

Az elmúlt évek építkezését Japán tavaly nyáron megkoronázta az olimpiai ezüstéremmel és azzal, hogy sorozatban ötödik alkalommal Ázsia-bajnokok lettek. Karakteres játékstílusuk tartósan az elitben tarthatja Japánt. Az olimpián remeklő Rui Machida és Saki Hayashi sérült. Visszatér viszont Ramu Tokashiki. Sokat várnak a FIBA szakírói Stephanie Mawuli-tól és a tavalyi debreceni U19-es világbajnokságon feltűnő Aika Hirashita-tól. Az olimpia hősei közül nagy teher kerülhet a Tokióban 14 pontot átlagoló Maki Takadára. Japán erősített a festékben, ami ebben a csoportban egy jó pozíció kiharcolásához elengedhetetlen lehet.

Kanada és Mali maradt a végére. Kanadának rendkívül nagy értékei vannak, amiket az elmúlt egy évtizedben egyre jobban használ. Nyilván a 3×3-as szakágban gyorsabb volt az előretörésük, de az 5:5 kosárlabdában is stabil helyük van. A WNBA-s különítmény (Kia Nurse, Bridget Carleton, Natalie Achonwa) és az amerikai egyetemi tapasztalat egyre jobban húzza őket felfelé. A South Carolina növendéke Laeticia Amihere  például a világbajnokság egyik nagy felfedezettje lehet. A franciaországi légiósaik szintén stabilabbak évről évre. Victor Lapena irányításával pedig kiváló spanyol szakember került a szakmai stáb élére. Minden adott a versenyképes teljesítményhez. Mali Nigéria helyét vette át májusban. Tavaly Debrecenben az U19-es világbajnokságon történelmi meneteléssel lettek negyedikek. Itt ilyen áttörésre természetesen nem lehet számítani, de nagy esély ez Malinak, hogy további tapasztalatokat szerezzenek. Maimouna Haidara vagy Sika Kone pedig olyan fiatalok, akik meghatározó szerepet tölthetnek be a jövőben.

Hirdetés