Hirdetés
3x3

Bemutatkoznak a 3×3-as Európa-bajnokság csapatai: “A” és “C” csoport



:

:

Hirdetés

Pénteken kezdődik Párizsban a 3×3-as Európa-bajnokság. Cikksorozatban mutatjuk be a torna csapatait. Először az “A” és a “C” csoporttal ismerkedhetünk meg. Tehát azzal az ággal, melyen a magyar válogatott is szerepel.

A magyar válogatott Bach Boglárka, Medgyessy Dóra, Papp Dia és Theodoreán Alexandra összeállításban vesz részt a seregszemlén. A mieink a C-csoportba kerültek Románia és Belgium mellé. Az elutazás előtt készítettünk interjút Károlyi Andrea szövetségi kapitánnyal, melyben kitértünk a közvetlen riválisokra is. Mint ismert, a magyar csapat Cyesha Goree és Török Ági hiányában alacsonyabb szerkezetben lép pályára a kontinenstornán.

Az első rivális 19 óra 20 perctől Belgium lesz. Becky Massey, Elise Ramette, Laure Resimont és Lut De Meyer négyesével szerepelnek. Ez a korábbiaknál egy fiatalabb felállás és az elmúlt évekkel ellentétben immár teljesen leválasztották a csapatot a nagy célokért küzdő 5:5 válogatottról, ami abszolút érthető döntés. Belgium speciális helyzetben van. Tavaly Antwerpen adott volna otthont az Eb-nek, ami a második hullám miatt elmaradt. Cserében viszont megkapták a jövő évi világbajnokságot, ahol saját szurkolóik előtt alapozhatják meg az új olimpiai ciklust egy jó eredménnyel.

Hárman maradtak az izraeli selejtezőt júniusban sikerrel megvívó együttesükből. Az új játékos pedig Becky Massey, aki a 2018-as debreceni U18-as Európa-bajnokság MVP-je volt. Bármennyire is megkerülhetetlen tényező Belgium az európai női kosárlabdában, a női 3×3-ban éppen az a debreceni az utolsó nagy trófeájuk. Az izraeli selejtezőn Lengyelországtól kikaptak, de Szerbia és Ausztria legyőzésével kivívták a továbbjutást. Azon a tornán a 19 pontos Laure Resimont volt a legeredményesebbjük. Az izraeli csapatukhoz képest is magasítottak a belgák ezzel a változtatással. Becky Massey érkezése azt jelenti, hogy három 185 cm feletti játékosuk lesz.

Románia Anca Sipos, Bianca Fota, Ancuţa Stoenescu és Florina Stanici összeállításban fut majd ki a pályára. Náluk még az utolsó napokban is történt módosítás a névsorban. Akik követték az olimpiát, azoknak elsőre feltűnhetett, hogy Stoenescu-t leszámítva ez nem a tokiói négyes. A Women’s Series konstancai állomásán szerepelt gárdára építenek. Egyetlen változás az ottani felállásukhoz képest, hogy Nicolett Orban helyét vette át Ancuţa Stoenescu. A rutinos játékos érkezésével a női mezőny legmagasabb átlagéletkorú együttese lesz a román válogatott. A meccstapasztalat viszont az esetükben sokat érhet. Bukarestben rendezik a Women’s Series döntőjét jövő héten. Azzal kapcsolatban nagyok, sőt talán nagyobbak a várakozások, mint ezt az Eb-t tekintve.

A konstancai Women’s Series ad egy képet erről a felállásról. Ott Kanadától 16-6-ra, az Egyesült Államoktól 15-9-re kaptak ki. Bianca Fota és Florina Stanici voltak a legeredményesebbjeik. Mindkét magasabban jegyzett gárda ellen rengeteg távoli kísérlettel dolgoztak. Kanada ellen például 21 alkalommal vállalkoztak, de csak egy volt sikeres. A mieinkhez hasonlóan klasszikus center nélkül sorakoznak fel és ez mindenképpen esélyt ad ellenük.

A keresztágon Franciaország dominál

A C-csoport első két helyezettje jut a negyeddöntőbe, ahol az A-csoport első két helyezettjével játszik keresztbe. Azt a triót Franciaország, Németország és Izrael alkotja. A házigazda Franciaország kiemelkedni látszik. Nem csak a csoportból, de a párizsi mezőnyből is. Az olimpiai negyedik helyezett gárdán egyet változtattak: Ana Maria Filip helyére visszakerült Soana Lucet. Mellette a szokásos trió Migna Touré, Laetitia Guapo és Marie-Eve Paget szerepel. Ez a grazi csapat lesz, aminek az erejét nem kell sokat ragozni. Nincs olyan statisztika, mely alapján ne a legnagyobb favoritok lennének. Azt viszont Debrecenben a magyar válogatott is megtapasztalta, hogy hazai pályán óriási eredménykényszer, várakozások mellett pokolian nehéz.

A franciáknak az aranyérmen túl minden eredmény csalódás lenne. Amikor az olimpián Emmanuel Macron kilátogatott a mérkőzésükre, akkor szintén lehetett érezni, hogy nem nagyon tudott mit kezdeni a csapatuk ezzel a felhajtással és egy kis görcsösség telepedett a játékosokra. Inkább a lelki oldalt érdemes nézni a hazaiaknál. A franca válogatott az olimpia óta egyszer lépett pályára, múlt hétvégén az idei második voiron-i Big Twelve tornán szerepeltek.

Németország a Women’s Series konstancai állomásán történelmet írt, hiszen először nyertek ilyen rangos tornát. Nem meglepetésre abból a négyesből három játékos most is itt lesz, ők Svenja Brunckhorst, Sonja Greinacher és Luana Rodefeld. A 190 cm magas centerük Greinacher lett az akkori MVP. Jennifer Crowder helyét Katharina Müller veszi át. A hétvégén a montreali Women’s Series tornán már ebben a felállásban vettek részt. Egy nyert meccsel lettek hatodikak. A németek mellett a rengeteg verseny szól, hiszen a Greinacher, Brunckhorst, Rodefeld trió egész nyáron bevetésen volt. A grazi – kudarcba fulladt – Satou Sabally-s kísérletüknek a legnagyobb tapasztalata talán az, hogy le kell tenni a voksot egy stabil alapcsapat mellett és ezt megtették.

Izrael hazai pályán vívta ki a részvételi jogot a kontinenstornára. A selejtezőhöz képest két helyen változtattak. Daniel Raber és Tal Yakov maradt. Őket láthattuk a litvániai Women’s Series tornán is, ahol az U23-as válogatottunk nagyon szépen helyt állt. A két új érkező a selejtezőhöz képest Alexandra Cohen és Courtney Douglass. Ők még nem játszottak 3×3-at ilyen szinten. Mindig kockázatos világverseny előtt újítani és általában nincsenek nagy csodák, de nyilván igyekeznek Izraelben is mindent megtenni a versenyképességük erősítése érdekében. Főleg, hogy az új olimpiai ciklusban is várhatóak hazai rendezésű világversenyeik és mellette sok egyéb hazai tornáról összeszedhető annyi pont, amivel esélyt teremthetnek maguknak.

A csapatbemutató második része:

Bemutatkoznak a 3×3-as Európa-bajnokság csapatai: “B” és “D” csoport

Hirdetés