:
:
Október 24-én elrajtol a nõi kosárlabda Euroliga 2018/2019-es kiírásának alapszakasza. A sorozatban az elmúlt évadban döntõig menetelõ Sopron Basket szereplését követhetjük megkülönböztetett figyelemmel. Ahogy minden esztendõben, idén is cikksorozatban mutatjuk be a magyar csapat riválisait. Abban a sorrendben haladunk, ahogy majd a csoportmeccsek követik egymást. Sorozatunk elsõ részében a Flammes Carolo Basket csapatával ismerkedhetünk meg.

Az észak-franciaországi Charleville-Mézières városában mûködõ Flammes Carolo Basket elõször szerepel az Euroligában. A csapatuk 2010-ben vívta ki a feljutást a francia élvonalba és az utóbbi években stabil helyet harcoltak ki maguknak a mezõny elsõ felében. Az elsõ nagy trófea még várat magára, de az elmúlt két évben a bajnokságban már elõdöntõztek és tavasszal a Francia Kupa fináléjáig is eljutottak. Ugyan a Bourges-tól itt vereséget szenvedtek, de ennek az eredménynek köszönhetõen a múlt héten Párizsban a Szuperkupának beillõ Match des Champions alkalmával is megmérettethették magukat. A nemzetközi szereplést tekintve a legutóbbi két szezonban az Európa Kupában a legjobb 16 csapat közé kerültek.
A francia mezõnyt tekintve a Carolo Basket nem tartozik a legtehetõsebb klubok közé, de stabil építkezés jellemzi a szakmai munkájukat és ennek eredményeként az évek alatt egy ütõképes hazai mag formálódott. Ezt Amel Bouderra, Kadidia Minte, Ana Maria Filip, Marie-Eve Paget és Sara Chevaugeon alkotja. Ráadásul a Seattle Storm-ból is ismert Kaleena Mosqueda-Lewis személyében nekik is van egy olyan amerikai játékosuk, aki évek óta visszatér hozzájuk. Immár a negyedik szezonját kezdte meg idén. Minden klub életében fontos mérföldkõ, amikor hosszabb folyamat végén kialakul egy ilyen összetartó alap a keretben. Ebben az esetben ugyanis minõségi (és szerencsés) légiós-választással jó esélyek mutatkoznak az elõrébb lépésre akár eredmények, akár játék minõsége terén.
A tavalyi bajnoki elõdöntõs és kupafinálét vívó keretükön nem változtattak sokat. Ezt egyébként nem is indolkolta volna semmi. Valeriya Berezhynska, Kalis Loyd és az egykoron Sopronban is számításba vett, de végül a magyar klubhoz sérülten érkezõ Clarissa Dos Santos távozott. A helyükre posztra igazoltak, így a Landes-tól Queralt Casas, a Schio-tól az egykoron gyõri színekben is szereplõ Zofia Hruskacova, illetve Katya Mosengo-Masa (Mondeville) és Haley Peters (Lyon) szerzõdtetése mellett döntöttek. Ahogy a fentiek is mutatják: a szerkezetet, a rotációs lehetõségeket tekintve egy klasszikusabb francia irány rajzolódik ki. Nehéz meghatározni, hogy ez az Euroligában mire lesz elég. Az elmúlt két évben az Európa Kupában 10-10 meccset játszottak, ami alig kevesebb, mint az EL-alapszakasz 14 találkozója. Ugyanakkor nem lehet egy lapon említeni a kettõt, teljesen más terhelést jelent a legrangosabb európai kupasorozat.


