Hirdetés
Archivum

Bemutatkoznak a Sopron Basket Euroliga ellenfelei: Fenerbahce



:

:

Hirdetés

Október 24-én elrajtol a nõi kosárlabda Euroliga 2018/2019-es kiírásának alapszakasza. A sorozatban az elmúlt évadban döntõig menetelõ Sopron Basket szereplését követhetjük megkülönböztetett figyelemmel. Ahogy minden esztendõben, idén is cikksorozatban mutatjuk be a magyar csapat riválisait. Abban a sorrendben haladunk, ahogy majd a csoportmeccsek követik egymást. A harmadik részben a Fenerbahce alakulatával ismerkedhetünk meg.

A Fenerbahce kapcsán Sopronban mindenkinek a tavaszi Euroliga negyeddöntõ párharc juthat eszébe elsõként. A török gárdát legyõzve sikerült ugyanis kivívni a Final Four szereplés jogát. Azóta már tudjuk, hogy a négyes döntõ egy fantasztikus hangulatú hazai rendezés mellett Euroliga finálét hozott a Sopronnak. A török sztárcsapat visszatérõ vendég. Összesen 17 alkalommal találkozott a legrangosabb európai kupasorozatban a két alakulat. Az biztos, hogy idén a 18. és a 19. találkozót is megvívják a felek az alapszakaszban.

 
A török bajnoki címvédõnél márciusban éppen az elveszített Euroliga negyeddöntõ jelentette az utolsó lökést az edzõváltáshoz. A francia válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Valerie Garnier érkezett a klubhoz, aki azt a feltételt szabta, hogy nem két hónapra ír alá „tûzoltónak”, hanem másfél évre. Ennek megfelelõen folytathatja a tavasszal megkezdett munkát és nyáron már részben az elképzelései alapján állt össze a keret. Nagy változások nem történtek, inkább finomhangolásról beszélhetünk. A török magjuk lejáró szerzõdésû tagjai közül hosszabbított Birsel Vardarli és Ayºe Cora. Ráadásul Cora három évet írt alá, mivel õt szeretnék kinevelni a hazai mag új vezérének. A légósok közül pedig Anastasiya Verameyenka, Giorgia Sottana, Kelsey Plum és Kia Vaugh is visszatér.

Mindenképpen segíti a csapatépítésüket, hogy rendelkezésre áll egy viszonylag összeszokottnak tekinthetõ váz. Az új érkezõk névsorát az egykoron Sopronban is megforduló Bria Hartley, Cecilia Zandalasini és Kiah Stokes alkotja. Fontos kiemelni, hogy Vaugh cseh, Hartley francia, míg Stokes frissen megszerzett török állampolgársággal szerepel. Ez azt jelenti, hogy papíron Plum az egyetlen nem európai státuszú játékos. Esetleges téli igazolásnál vagy egy sérülés esetén ez nagyban növeli a mozgásterüket a játékospiacon.

Amennyiben a keret szerkezetét nézzük: jól látható, hogy egy ideális korban lévõ, kifejezetten gyors játékra is alkalmas gárdát raktak össze. Garnier csapatait, akár a válogatott, akár korábban a Bourges esetében, ez az irány jellemezte. Igaz ennyi sztárral még soha nem dolgozott egy teljes szezont. Nagy kérdés, hogy a sok extra pontdobó játékosból mindkét tud csapatot formálni. Ha a francia edzõnõ érvényre tudja juttatni akaratát és a korábbi évekhez képest védekezésben elõrébb lépnek, komolyan kell számolni ezzel a Fener-rel. Határozottan jobban néz ki az idei keretük, mint a tavalyi.

Hirdetés