Hirdetés
Európa

Bemutatkoznak a Sopron Basket Euroliga riválisai: Fenerbahce



:

:

Hirdetés

Október 16-án megkezdődik a női kosárlabda Euroliga 2019/2020-as szezonjában a csoportkör. Mint minden évben, ezúttal is cikksorozatban mutatjuk be a Sopron Basket ellenfeleit. Abban a sorrendben haladunk, ahogy majd a sorsolás szerint a riválisok követik egymást. A második részben a Fenerbahce alakulatával ismerkedhetünk meg.

A Fenerbahce-t olyan szempontból nem kell bemutatni a soproni szurkolóknak, hogy az egyik legtöbbet látott rivális a török együttes az Euroligában. A két csapat összesen 19 alkalommal mérte össze az erejét a legrangosabb európai kupasorozatban. A két szezonnal ezelőtti negyeddöntő sok tekintetben mindent visz, de tavaly is emlékezetes küzdelmet láthattunk. Mindössze kettő, illetve négy pont döntött a törökök javára. Ennél több múltidézésre talán most nincs szükség, hiszen a korábbi évekhez képest mindkét klubnál nagy változások történtek.

A Fenerbahce életét a nyáron két bejelentés határozta meg. Visszavonult Birsel Vardarli, a klub ikonjának számító klasszis irányító. Pályafutása alatt Vardarli 820 gólpasszt osztott ki az Euroligában, ami a negyedik legmagasabb a sorozatban. A női kosárlabdáért is felelős elnökségi tag Yönetim Kurulu Üyemiz Metin Sipahioğlu nyilatkozata pedig igen nagy nyilvánosságot kapott. Májusban mi is szemléztük, a teljes nyilatkozat pedig ITT olvasható. Némileg önkritikusan adott reális helyzetértékelést a női szakosztály gazdálkodásáról. A költségvetés csökkentését, az erőforrások ésszerűbb felhasználását fogalmazta meg célul. Ezen felül pedig egy összetartó hazai mag kialakítását.

Nagy csalódás volt a Fenerbahce-nál, hogy az elmúlt két évben lemaradtak az Euroliga Final Four-ról. Így 17 bajnoki cím és 12 kupagyőzelem után már esetükben inkább a nemzetközi sikerek adják az igazi visszajelzést. Nem véletlen, hogy a női csapat mindennapjait 11 éven át irányító Didem Akın sportigazgató munkáját megköszönték. Búcsúzott Valérie Garnier vezetőedző is. Hiába nyert idén két hazai trófeát a Fener-nek, a váltás nem meglepő. Még kívülről is érezhető volt, hogy a francia edzőnő elképzelései nem teljesültek maradéktalanul.

Az új vezetőedző Victor Lapena lett, aki irányította már a Salamancát. Az elmúlt szezonban pedig az Orenburggal nyert Európa Kupát. Oroszországban remek munkát végzett a spanyol szakvezető. Hasonlóan kisebb költségvetésből (a sztárcsapatokhoz képest természetesen) rakott le versenyképes, jó alapokat. Érdekes lesz figyelni, hogy a török közegben mennyire érvényesülnek az elképzelései. A Fenerbahce Roberto Iniguez távozása óta most először szavazott bizalmat spanyol szakembernek.

A játékoskeretet nézve van még egy nagy távozó, a fehérorosz center Anastasiya Verameyenka hét év után köszönt el. A hazai mag Vardarli visszavonulása után a csapatkapitány Tuğçe Canitez, illetve Ayşe Cora, Sevgi Uzun, Olcay Çakır Turgut köré épülhet. A válogatottból is jól ismert játékosok, kellő nemzetközi rutinnal. Idén sem lehet kérdés, hogy a Fener rendelkezik majd a legerősebb török sorral. Öt légióst kell beépíteni, akik közül az olaszok klasszisa Cecilia Zandalasini, illetve a török útlevéllel is rendelkező Kiah Stokes már tavaly is a csapatot erősítette.

Elizabeth Williams, Anna Cruz, illetve Alina Iagupova az új ékezők. A spanyol Cruz a Dinamo Kurszk irányítója volt. Részben neki kell Vardarli rutinját pótolni. A remek adottságokkal rendelkező 190 cm magas Elizabeth Williams ponterős atlantai nyár után futott be. Alina Iagupova pedig Alina Iagupova. Az esetében az lehet az igazán tanulságos, hogy mennyire tud Victor Lapena játékrendszerében boldogulni. Emberi oldalról pedig be tud-e illeszkedni a Fenerbahce klubéletébe. Egy ekkora klubnál jóval több pályán kívüli programon kell részt, ami egyfajta nyitottságot igényel. Nyilván Iagupovának is el kell fogadnia az új szerepet.

Hirdetés