Hirdetés
Európa

Bemutatkoznak a Sopron Basket Euroliga riválisai: Spar CityLift Girona



:

:

Hirdetés

Október 16-án megkezdődik a női kosárlabda Euroliga 2019/2020-as szezonjában a csoportkör. Mint minden évben, ezúttal is cikksorozatban mutatjuk be a Sopron Basket ellenfeleit. Abban a sorrendben haladunk, ahogy majd a sorsolás szerint a riválisok követik egymást. A harmadik részben a Spar CityLift Girona alakulatával ismerkedhetünk meg.

Tavasszal Spanyolországban a két hazai trófeán megosztozott a Girona és a Salamanca. A kupát a Salamanca, a bajnoki címet a Girona hódította el. Kicsit rosszmájúan a spanyol kosaras sajtó Salamancával szimpatizáló része úgy mutatta be a bajnoki végjátékot, hogy azt nem a Girona nyerte meg, hanem a Salamanca veszítette el. Ez erős túlzás, azt viszont nyugodtan lehet mondani, hogy jól ismerte fel a klub a nagy riválisa igencsak hullámzó teljesítményét. Ültek a tavaszi igazolások, kiválóan használták fel a rendelkezésre álló erőforrásokat.

A Girona 2015 után lett ismét bajnok, akkor éppen Roberto Iniguez vezette aranyéremre a csapatukat. Ezt követő évre tehető eddigi egyetlen Euroliga indulásuk, ami nem lett egy diadalmenet. A csoportjuk utolsó helyén végeztek 4 győzelemmel és 10 vereséggel. Nem véletlen, hogy az idei bajnoki siker után hosszú ideig kivárt a klub és akár gazdasági, akár szakmai oldalról „éjszakába nyúló egyezetetések után” (ahogy fogalmazott akkori közleményük) született meg a döntés az indulásról.

A bajnoki cím után nagy változások indultak meg a klubnál, hiszen hamar eldőlt, hogy Leia Dongue (Campus Promete), Keisha Hampton (Villeneuve), Vionise Pierre-Louis (Ciudad de los Adelantados), Julia Reisingerova (Valencia Basket), Bea Sánchez (Ensino) és Gabby Williams (Montpellier) is máshol folytatja. Az alapcsapatból Laia Palau, a jelenleg sérült Nuria Martinez, Roso Buch, illetve Helena Oma maradt a folytatásra.

Olyan szempontból igyekezett biztosra menni a Girona, hogy a helyi viszonyokat jól ismerő játékosokat hozott. A spanyol válogatott María Araujo Lengyelországból tér haza. Magali Mendy, illetve a DVTK-ból is ismert center Naignouma Coulibaly már volt korábban a Girona játékosa. Adaora Elonu pedig 2013 óta Spanyolországban játszik. Ennek nagy a jelentősége, hiszen az Euroliga miatt minden bizonytalansági faktort csökkenteni kell, ha egy klub sikeres akar lenni. Nem csak Coulibaly az egyetlen magyar kötődés, hiszen a másik új center Tijana Ajdukovic szintén játszott hazánkban, Sopronban is megfordult.

A két legismertebb igazolásról nem esett még szó. Ők az Atlanta Dream-ből ismert amerikai válogatott Brittney Sykes és a szerbek világklasszisa Sonja Petrovic. A 175 cm magas kettes poszton bevethető Sykes szeptember végén ott volt az Amerika-bajnokságon az Egyesült Államok válogatottjával. Közvetlenül annak a második vonalnak a tagja, akik a 2020 utánra várt nagy generációváltáskor előléphetnek. Sonja Petrovic-ot senkinek sem kell bemutatni. Nagy kérdés, hogy a szeptemberi műtétje után mikor térhet vissza. A Girona tudatában volt az állapotának és egy bizalmi döntés született: most támogatják, utána pedig nyilván azt várják, hogy felépülését követően a pályán is segítse társait.

A Gironánál bizakodva tekintenek az új évadra. Számukra értékes visszajelzés volt, hogy Brittney Sykes, Sonja Petrovic, illetve Nuria Martinez nélkül is meg tudták nyerni a Szuperkupát. Ahogy a bajnoki küzdelmek is gond nélkül elindultak a szempontjukból. Érdekes lesz figyelni, hogy a 2016-os próbálkozásuk után ezúttal sikerül-e előlépni az Euroligában.

Hirdetés