Hirdetés
Európa

Bemutatkoznak az Atomerőmű KSC Szekszárd Euroliga ellenfelei: UMMC Jekatyerinburg



:

:

Fotó: vk.com/bksamara

Hirdetés

Október 6-án megkezdődik a női kosárlabda Euroliga 2021/2022-es kiírásának alapszakasza. A magyar csapatok riválisait cikksorozatban mutatjuk be. Az Atomerőmű KSC Szekszárd az A-csoportban szerepel, ahol az ötödik riválisa a címvédő UMMC Jekatyerinburg lesz.

Mit írjunk bevezetőnek a legjobb, legerősebb csapat elé? Talán azt, hogy ezen státuszukon a világjárvány sem változtatott. Minden nehézség ellenére tavasszal fennállásuk hatodik, sorozatban harmadik Euroliga sikerüket ünnepelhették. Oroszországban pedig 15. alkalommal szereztek bajnoki címet. 2009 óta minden évben elhódították az aranyérmet.

Ami a világjárványnak nem sikerült, az a WNBA-nek és a megszokottnál korábbi Euroliga rajtnak még összejöhet. Nevezetesen, hogy zavart okozzon az erőben. A WNBA MVP-je Jonquel Jones, Brittney Griner, Allie Quigley és Courtney Vandersloot még a tengerentúlon vív elődöntőt. Breanna Stewart pedig sérült. Ezen öt klasszis hiánya még akkor is komoly veszteség, ha így is maradtak értékes tartalékok a keretben.

Látva, hogy rendkívüli módon összecsúszik az Euroliga és a WNBA, a fehéroroszok honosítottjával, Alex Bentley-vel erősített a Jekatyerinburg. Korábban Kurszkban is szerepelt, így számára az orosz élcsapatok jelentette közeg nem számít újdonságnak. Mellette Alba Torrens, Emma Meesseman, Maryia Papova és Maria Vadeeva pedig így is extra minőség. Ugyanakkor szükség lesz a korában kevesebb lehetőséget kapók komolyabb szerepvállalására.

Óriási kérdés, hogy ki tud fellépni. Úgy nyertek az orosz bajnokság első fordulójában 94-57-re Szamarában,  hogy az előbb nevezett öt játékos 79 pontot ért el, míg a többek összesen 15-öt. A szűkös rotáció már önmagában is rejt veszélyeket és ehhez hozzájön az, hogy olyan játékosok kerülnek előtérbe, akikkel szemben korábban a felelősség felvállalása nem volt elvárás. Lehetnek tehát nehezebb percei a címvédőnek, de nem októberben és novemberben fog eldőlni az Euroliga sorsa.

Hirdetés