:
:
Április 14. és 16. között rendezik az Euroliga 2016/2017-es szezonjának négyes döntõjét Jekatyerinburgban. Bemutatjuk a Final Four csapatait. Sorozatunk második részében az UMMC Jekatyerinburg együttesével ismerkedhetünk meg.
Az UMMC Jekatyerinburg a címvédésért küzd az Euroligában. Az idei szezonjukat eddig úgy lehetne összefoglalni röviden, hogy megfelel az elvárásoknak. Az Euroligában a B-csoport elsõ helyezettjeként zárták az alapszakaszt, majd a rájátszásban a Famila Schio-t búcsúztatták 2-0 arányban. Az Orosz Bajnokságban az alapszakaszt a második pozícióban fejezték be. A Dinamo Kurszk jobbnak bizonyult és a Szpartak Moszkva csúcsévei óta most elõször van valódi kihívójuk a bajnoki küzdelmeket tekintve. 2009 óta folyamatosan nyeri a bajnokságokat a Jekatyerinburg, de ezúttal pályahátrányból nem lesz könnyû dolguk a fináléban. Az Orosz Kupát pedig december végén megnyerték. Ennek a presztízsértéke volt igazán nagy, hiszen csak hazai státuszú játékosokkal állhattak fel a csapatok. Sok kritikus hangnak adtak ezzel a sikerrel csattanós választ.
A Jekatyerinburg nem változtatott a keretén az idei évre. Az oroszok nagyon tartottak attól, hogy az Olimpia jelentette extra terhelés és az elhúzódó WNBA szezon felboríthatja az évüket. Ez nem történt meg. Õsszel akadt ugyan egy kisebb hullámvölgy, de Griner, Toliver és Taurasi érkezése után már szépen összeállt a játékuk. Ráadásul Sancho Lyttle is felépült a nyári sérülése után, ami tovább növelte a variációs lehetõségeiket. Nem kérdés, hogy továbbra is a mezõny legerõsebb játékosállományáról van szó, de természetesen biztosra nem lehet menni.
Az elmúlt években a Jekatyerinburg már háromszor adott otthont az Euroliga végjátékának és ebbõl mindössze egyszer tudták megnyerni. Két elõdöntõt veszítettek, a Salamanca és a Galatasaray gárdájától kaptak ki ezeken a találkozókon. Mindkét esetben igaz volt, hogy a nagy tét és az elvárások rossz irányba vitték el a keretet. Az egyéni megoldások kerültek elõtérbe és ekkor megmutatkozott, ha nem mûködnek csapatként, akkor sebezhetõek. Olaf Lange érkezése óta kevesebb alkalommal állt földbe a Jekatyerinburg játéka. A német szakember és a felesége Sandy Brondello ebben hozott újat az elmúlt években, ráadásul helyi vélemények szerint sokat dobott a kohézión, hogy egy egységes hazai mag összeállt. Segít összetartani a társaságot. Amikor vereségeket szenvedtek idén, általában a riválisok extra távoli dobóformát mutattak, a palánkok alatt pedig igyekeztek kizárni Grineréket. Sokszor faulthatáron vagy azon túl tették mindezt, de más fegyver nem mutatkozik.
