Hirdetés
Európa

Bemutatkoznak az Euroliga Final4 csapatai: Perfumerias Avenida Salamanca



:

:

Hirdetés

Pénteken megkezdődik a 2021-es Euroliga Final4. Ismerkedjünk meg a csapatokkal. A felvezető harmadik részében a Perfumerias Avenida Salamancát mutatjuk be, akik az elődöntőben a Sopron Basket csapatával mérkőznek.

Eredményes visszatérés az Euroligába

Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja a salamancai klub képviselőinek, hogy 2021 áprilisában Euroliga elődöntőre készülnek, könnyen lehet, hogy nem hiszik el. Nyilván nyáron az európai játékospiac alakulását figyelve, majd az Euroliga újratervezett lebonyolításának és csoportjainak ismeretében már módosultak a célok, de tavaly ilyenkor nem volt ilyen kedvező az összkép. A 2019/2020-as évad olyan szempontból egy szomorú fordulópontot jelentett, hogy 14 év után nem tudott részt venni az Euroligában a Salamanca. Igaz az Európa Kupában a versenyrendszerek leállításáig veretlenül meneteltek, de nagyon hiányzott a klub életéből a legrangosabb európai kupasorozatban való megmérettetés.

Általánosságban is elmondható: bár ez már egymást követően a második év, hogy az Euroliga Final Four négy csapatából hármat spanyol edző irányít, de a kluboknak nem sok siker termett. A Salamanca 2011-es és a Ros Casares Valencia 2012-es Euroliga sikere óta nem tudtak beleszólni a trófeáért való küzdelembe. Kilenc év után éppen múlt héten Szekszárdon az Európa Kupában tört meg az átok és szerzett spanyol klub ismét európai trófeát. A Valencia hódította el az Európa Kupát. Ilyen előzmények után jutott tehát 2021-ben Európa legjobb négy csapata közé Salamanca.

Majdnem hibátlan szezon

Természetesen óriási túlzás lenne azt állítani, hogy derült égből a villámcsapásként érkezett váratlanul ez az eredményes salamancai szereplés. Amikor Roberto Iniguez szerződtetését bejelentették, akkor a három éves kontraktusának aláírásakor célként fogalmazták meg, hogy a második-harmadik évre már nemzetközi szinten is eredményeket kell elérnie. Lényegében ez a folyamat jött előrébb egy évvel. Veretlenül jutott a négy közé a Salamanca. A csoportkörben az Orenburgot, a Kurszkot és a selejtezőből felkerülő Izmitet verték. A negyeddöntőben pedig a nagy hazai rivális Spar Gironát búcsúztatták.

A Sopronhoz hasonlóan több buborékot rendeztek. Negyeddöntőben hazai pályán vívhatták ki a négy közé jutást. Spanyolországban két vereségük van. Ebből az egyiket a kupa elődöntőjében a Gironától szenvedték el. A második viszont győzelemmel ért fel. Az alapszakasz végén a hosszabbítás utolsó másodperceiben egypontos vereségre mentették a valenciai csúcsrangadójukat. Ezzel pedig – az őszi kétpontos hazai sikerüknek köszönhetően – az egymás elleni eredmény Roberto Iniguez tanítványainak kedvezett. Megnyerték az alapszakaszt, így a rájátszásban végig pályaelőnnyel rendelkeznek.

Fiatal tehetségekkel feltöltött mély keret

Nagyon büszkék arra Salamancában, hogy a spanyol élvonalban a második legfiatalabb átlagéletkorú keretet versenyeztetik. Az Euroliga Final Four-ban pedig ők rendelkeznek a legfiatalabb kerettel. A csapat megújítását még 2019-ben kezdték el és bár edzőt váltottak, de Roberto Iniguez irányába is elvárás maradt, hogy tartsa magát ehhez az irányhoz. A csonka szezonból az alapcsapatot megtartották. A válogatott klasszis irányítója Silvia Domínguez, Maite Cazorla és Andrea Vilaró maradt. A légiósok közül is visszatért  Karlie Samuelson, Tiffany Hayes, illetve a holland válogatott centere Emese Hof. Hozzájuk új igazolásként Nikolina Milic, Karlie Samuelson húga Katie Lou Samuelson, a bosnyák szupertehetség Marica Gajic és Umo Diallo érkezett. Beugrónak szerződtették a sérülések miatt augusztus végén Leonor Rodriguez-t, aki végül szerződést kapott egész évre. Sérülés miatt változtatni is kellett. Marica Gajic dőlt ki és a helyére érkezett Bella Alarie.

A keret két legrutinosabb tagja a háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes irányító Silvia Domínguez, illetve a korábbi UConn-nevelés, a WNBA-s Atlantát évekig hátán cipelő Tiffany Hayes. Domínguez az Euroligában 7.9 pontot, 2.9 lepattanót és 5.1 gólpasszt átlagolt. Hayes pedig 15.8 pont, 4.0 lepattanó és 2.1 gólpassz átlaggal segíti a csapatot. Nem ő a legeredményesebb, hanem Katie Lou Samuelson, akinek a teljesítménye a legnagyobb bónusz idén a Salamancának. Katie Lou Samuelson-t senkinek sem kell bemutatni. A UConn növendéke, aki a 2019-es WNBA drafton az első kör 4. helyén kelt el. Nagyon nehezen ment számára a profivá válás és sokan kritizálták a hullámzó produkciója miatt. Olyan vádak érték, hogy túlértékelt és lényegében csak a UConn által biztosított kapcsolatnak köszönhetően jutott ilyen magasra. Aztán tavaly a leállás alatt az ESPN felületein publikált egy remek cikket, melyben őszintén írt a depressziójáról. Ez pedig nagyon sok mindent megvilágított a pályafutásával kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy itt Salamancában a testvérével megtalálták a számításaikat. Általánosságban is elmondható, ha ezt fiatal, de nagyon tehetséges légiós-sort évekig meg tudja tartani a spanyol klub, akkor több alkalommal visszatérhetnek a Final Four-ba. Katie Lou Samuelson egyébként eddig 16.6 pont, 5.3 lepattanó átlagot hozott össze.

Ha ránézünk a salamancai névsorra, akkor igen bő keret rajzolódik ki. Ugyanaz igaz rájuk, mint a múlt héten a Szekszárdon látott Valenciára. A spanyol csapatok idén nem “játékos halmozásból” vagy “túlzott erőfitogtatásból” bővítették a kereteiket. Nem volt kieső, de a két feljutó helyet kapott az ottani bajnokságban, mely így 16 csapatosra bővült. Ez 30 meccses alapszakaszt jelent, amely a hazai kupával és rájátszással, illetve a nemzetközi szerepléssel együtt brutális terhelés. Tavaly ősszel Spanyolországban indult újra elsőként a női kosaras élet. Szeptember 12-én és 13-án volt a Szuperkupa Final Four, amit az első bajnoki forduló követett. Régóta együtt dolgozik a csapat és ebből érezhetően sokat profitált a Salamanca. Egységes, kifejezetten jó csapatteljesítményt nyújtó gárda formálódott. Már a helyszínről nyilatkozott lapunknak csütörtökön Gáspár Dávid és a soproniak vezetőedzője is elmondta, hogy bő rotációval dolgozik a salamancai stáb, bátran nyúlnak a játékosokhoz. Mindenkinek megvan a szerepe, feladata. A nemzetközi szövetség nagyon magasan rangsorolta a Salamancát. Roberto Iniguez lett az év edzője, Katie Lou Samuelson bekerült az első ötösbe és a szakértőknél mindhárom megszólaló (Alysha Clark, Maros Kovacik,  Paul Nilsen) a döntőbe várja a csapatukat.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés