:
:
Október 26-án elrajtol a nõi kosárlabda Euroliga 2016/2017-es szezonja, melyben a magyar bajnoki címvédõ UNIQA Sopron és a CMB Cargo UNI Gyõr szereplését követhetjük. Idén is cikksorozatban mutatjuk be a magyar csapatok riválisait. A cikkek megjelenése abban a sorrendben történik, ahogy a sorsolás szerint a magyar résztvevõk elleni meccseik következnek. Az UNIQA Sopron ellenfelei közül a B-csoportból a Villeneuve d’Ascq Lille Metropole együttesével ismerkedhetünk meg az alábbiakban.
Az elmúlt szezonban az Európa Kupában ezüstérmet szerzõ lille-i gárdával már találkozhattunk idén, hiszen õk mentették meg a FIBA Szuperkupáját. Egyrészt azért, mivel a klub a nemzetközi szövetség partnereként megrendezte azt. Másrészt pedig azért, mert a csapatuk olyan teljesítményt tett a pályára, aminek köszönhetõen egy széles közönség számára is élvezhetõ meccset vívtak a Jekatyerinburggal.
Nem voltak könnyû helyzetben a klubnál, hiszen trófea nélkül maradtak. Az Euroligából indulva elért Európa Kupa második hely egy jó eredmény volt részükrõl. Ott az fájt igazán a szurkolóiknak, hogy egy hazai rivális akadályozta meg a címvédést. A bajnokságban és a kupában viszont a Bourges mellett a Lattes Montpellier is megelõzte õket. Egyértelmû, hogy a versenyképességhez valamit változtatni kellett, hiszen egyik rivális sem gyengült, sõt… Ezt meg is tették, hiszen három alapemberüket (Johanne Gomis, Virginie Bremont, Marielle Amant) leszámítva bátran belenyúltak a keretbe.
Két fiatal válogatott játékos, Valeriane Ayayi és Olivia Epoupa érkezett. Õket már láthattuk az olimpián, a feltörekvõ francia generáció tagjai. Várhatóan róluk (is) fognak szólni a következõ években a nagy tornák. Hosszú távon számol velük a klub, de már idén is sokat tehetnek egy eredményes szereplésért. A Lille ismét Nyugat-Európába csábította az ukránok extra adottságokkal rendelkezõ klasszisát Alina Iagupovát. Neki már volt egy gyenge szezonja Belgiumban, de ha sikerül beépíteni, nagyon sokat nyerhetnek vele. Iagupova egy rendkívül ponterõs játékos, de hajlamos egyéni megoldásokra és ebben kell a szakmai stábnak megtalálnia az egyensúlyt. Az eddigi statisztikái több, mint biztatóak, de Belgiumban is így indult.
Az új érkezõk sorát erõsíti még Mame Marie Sy Diop, Liudmyla Naumenko és Kamila Stepanova is. Közülük a Montpellier-bõl érkezõ Sy Diop és az elmúlt évadot Toulouse-ban töltõ cseh Stepanova a palánkok alatt lehet erõsítés. Ez az a terület, ahol a francia csapatok szenvednek az orosz-török vonal ellen, hiszen érdemben magas posztokon nagyon nehéz erõsíteni, miközben a versenyképességhez elengedhetetlen lenne. A gazdasági lehetõségek még ezen a szinten is határt szabnak. Naumenko egy ukrán légiós négyes posztra, rá csak részfeladatok hárulhatnak. Illetve az Euroliga keretük egy 16 éves játékossal lesz teljes, de Helene Jakovljevic sem fõszereplõnek került fel a felnõttekhez.
