:
:
Július 15. és 28. között a portugáliai Coimbrában kerül megrendezésre az Európai Egyetemi Játékok. A Magyar Egyetemi-Fõiskolai Sportszövetség hivatalos honlapján a minap került bemutatásra a TFSE utazó kerete.
A rangos multisport eseményen a nagypályás nõi kosárlabdában a TFSE képviseli hazánkat. Coimbrában rendeznek 3×3-as kosárlabda tornát is, ahol a gyõri Széchenyi István Egyetem és a TFSE száll versenybe. Most azonban térjünk vissza az 5-5 kosárlabdához, ahol a hazai küzdelmeket a TFSE toronymagasan uralja. Sorozatban negyedik alkalommal szerzett bajnoki címet májusban.
Az európai egyetemi versenyrendszerben is megmutathatta magát a TFSE. Három éve Koperben, tavaly pedig Miskolcon szerepeltek Egyetemi Európa-bajnokságon a lányok. Két éve Zágrábban az Európai Egyetemi Játékokon szintén a TFSE csapata képviselte a magyar színeket. Szükség is van a nemzetközi rutinra, hiszen az a tapasztalat, hogy évrõl évre erõsödik az európai egyetemi kosárlabdázás.
A legnagyobb siker a tavalyi miskolci szereplés volt a TFSE számára, hiszen emlékezetes meccseket végig küzdve sikerült bronzérmet szerezni. A Portugáliába utazó gárda váza is erre az együttesre épül, de lesznek újoncok is.
Az MEFS felületein olvasható beharangozóban Németh Alma szintén a miskolci sikerhez nyúlt vissza: „A tavalyihoz hasonlóan idén is szeretnénk meglepetést okozni Európa legjobb egyetemi csapatainak és kiváló sportteljesítménnyel méltóképpen képviselni a Testnevelési Egyetemet. Eddig minden évben nagyon jól éreztük magunkat a játékokon, a csapatot ismerve ez idén sem lesz másképp.”
A TFSE utazó kerete: Németh Alma, Herman Alíz, Arin Agich, Varga Barbara, Miháczi Diána Szeli Dorina, Shirian Fatime, Kováts Gabriella, Karlócai Julianna, Czivinger Lilla, Fábián Sára. Vezetõedzõ: Magyar Bianka. Erõnléti edzõ: Lukasz Trzaskoma. A csapatot kísérõ stáb tagjai: Dr. Sterbenz Tamás, Sándorfi Réka, Fuisz Viktória.
