:
:

Fotó: TBF
Kedden Szerbia mellett lejátszotta első felkészülési mérkőzését egy másik Európa-bajnoki csoportiválisunk, nevezetesen Törökország is. A törökök a görögökkel mérték össze az erejüket, az előttünk napokban pedig egy négyes tornát is rendeznek, ahol Csehország, Lettország és Németország lesznek a riválisaik.
A török válogatott kedden fordulatos küzdelemben 90-75-re verte a görög nemzeti csapatot. A görög válogatott a mérkőzés elején nagy előnyt alakított ki, 31-16-nál már 15 egységgel jártak előrébb. Az első 20 percben 22 pontig jutó Tilbe Senyürek vezetésével fordított a török válogatott. A félidőben 48-46-nál már ők jártak előrébb. A harmadik negyed végére 13 pontra növelték az előnyüket és ezt a különbséget már végig tartották.
A mérkőzés teljes felvétele IDE KATTINTVA megtekinthető.
Eredmény
Törökország – Görögország 90-75 (11-23, 37-23, 19-8, 23-29)
A török válogatott pontszerzői: Olcay Çakır Turgut 7, Sevgi Uzun 8, Feride Şevval Akalan 3, Esra Ural Topuz, Tilbe Şenyürek 24, Melis Gülcan 4, Alperi Onar 2, İlayda Güner 11, Pelin Derya Bilgiç 8, Bahar Çağlar Ökten, Tuğçe Canıtez 3, Meltem Yıldızhan 10, Ayşe Cora 4, Elif Bayram 6

Fotó: TBF
