:
:
A Bajai Nõi Kosárlabda Klub megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját. A korábban Újvárosi DKSE néven ismert klub, új névvel, Bajai Nõi Kosárlabda Klub, és hatalmas tervekkel várja elsõ NB1-es évét. Molnár Szilárd, a klub elnöke elmondta: a 7.-8. helyet célozzák meg a bajnokságban és hosszú távú céljaik között elsõ helyen a nemzetközi porondra való kilépés szerepel. A sportvezetõ hangsúlyozta a tavalyi keretüket teljesen egybetartják és két légiós, illetve két tehetséges, fiatal magyar játékos igazolását tervezik még.
A gárda vezetõedzõje, az Albacomp együttesétõl érkezett, Peresztegi Nagy Ákos kijelentette: az elsõ évükben a tapasztalatszerzés lesz a legfontosabb feladatuk.
Búcsú Lajos alpolgármester is megjelent az eseményen és egy örömteli hírrel örvendeztette meg abajai sportszeretõket, ugyanis a város teljes mellszélességgel a klub mögé állt. Ez a támogatás mértékében is megmutatkozik, hiszen idén plusz nyolc, jövõre pedig húszmillió forintot juttat a város a csapatnak.