Hirdetés
Archivum

Bemutatkozott Belgium és Görögország



:

:

Hirdetés

Szombaton este újabb két világbajnoki résztvevõ európai válogatott mutatkozott be. Belgium 68-63-ra legyõzte Görögországot.

Fotó: basketbelgium.be

Fotó: basketbelgium.be

A belga és a görög válogatott mérkõzése magyar szemmel is érdekes, hiszen mindkét csapat vonultat fel hazánkba érkezõ játékost. A házigazda belgáknál a PEAC-Pécshez szerzõdõ Julie Vanloo volt az egyik kimaradó Ann Wauters mellett. A görögöknél az UNI Gyõrhöz igazoló Artemis Spanou ott volt a pályán és 12 pontot ért el.

Bár a szervezõk a statisztikai lapot nem tették közzé, de a belga szövetség beszámolójából kiderül, hogy hazaiak jó kezdéssel gyorsan 12-4-es elõnybe kerültek, 10 perc után pedig 21-12-re mentek. A második negyed elején 31-18-ra vezetett Belgium és ez a különbség a félidõig megmaradt a felek között. A 40-27-rõl induló harmadik negyedtõl viszont a görögök kerültek fölénybe. A záró szakaszban egészen 56-52-ig felkapaszkodtak.

A szoros végjátékban végül behúzták a belgák a gyõzelmet, 68-63-as sikert ünnepelhettek. A keretükben a 15 pontos Emma Meesseman lett a legeredményesebb. A görögöknél Mariella Fasoula ért el 15 pontot. A két csapat vasárnap délután ismét összecsap.

Eredmény
Belgium – Görögország 68-63

Hirdetés