Hirdetés
Európa

Bemutatta korábbi magyarországi légiósait a San Martino



:

:

Hirdetés

Szerdán kora este sajtótájékoztatót tartott a Fila San Martino di Lupari gárdája. A csapat 13 győzelemmel és 6 vereséggel a tabella 4. helyén állt, amikor a versenyrendszereket leállították Olaszországban. Magyar szempontból különleges, hogy két olyan játékos érkezett hozzájuk, akik hazánkban is eredményesen szerepeltek.

A Fila San Martino di Lupari együttesét erősíti majd Abigail Fogg. A 193 cm magas 26 éves kanadai center az elmúlt évadban a magyar élvonalban az ELTE-BEAC Újbuda színeiben 21 mérkőzésen 29 perc alatt 12.2 pontot és 8.3 lepattanót átlagolt.

Az olasz klubhoz szerződött Egle Sulciute. A 35 éves, 191 cm magas litván válogatott játékos az Aluinvent DVTK együttesében szerepelt a 2018/2019-es szezonban. Sérüléséig 11 találkozón léphetett pályára és ezeken 17.4 perc alatt 7.7 pont, illetve 4.7 lepattanó volt az átlaga.

Maga a sajtótájékoztató úgy telt, mint ahogy a tavaszi események után gyakorlatilag bármelyik európai csapatnál történik. A vezetők reményüket fejezték ki, hogy időben el tud indulni és végig is tud menni a bajnoki szezon. Az erőviszonyokról pedig a még alakuló keretek miatt óvatosan nyilatkoztak.

A  Fila San Martino di Lupari gárdájánál azt mindenképpen pozitívan értékelték, hogy a 10 fős profi keretük összeállt.  Egle Sulciute, Monica Tonello, Giulia Ciavarella, Abigail Fogg, Elena Fietta, Astou Traoré, Sara Toffolo, Marcella Filippi, Francesca Pasa és Alice Milani alkotja majd a csapatukat.

Fotó: Facebook.com/lupebasket

Hirdetés