Hirdetés
Európa

Bemutatták a holland válogatott keretét



:

:

Hirdetés

A Holland Kosárlabda Szövetség hivatalos honlapján minap bemutatták a felnőtt női válogatott bő keretét a novemberi válogatott programra.

Mint ismert, Hollandia az Eb-selejtezős csoportunk buborékos tornájának házigazdája lesz. November 12-én Szlovákiával, majd november 14-én a magyar válogatottal mérkőznek. Az összeállításukban nagy meglepetés nincsen.

Szerepel a csapatukban a nyolc légiósként dolgozó profi. Köztük a spanyolországi különítmény, melyet Emese Hof, Laura Cornelius és Natalie van den Adel alkot. A keret másik hét tagját pedig azok a játékosok alkotják, akik a holland szövetség 3×3-as szakmai programjában vesznek részt. Erről sokat írtunk korábban lapunkban is. Ők azok a sportolók, akiket a szövetség próbál versenyeztetni és ezért kapnak egy kis ösztöndíjszerű ellenszolgáltatást. Négyen játszanak emellett a félprofi holland bajnokságban, de ezt a járványügyi intézkedések miatt október 13-án felfüggesztették.

Hollandiával Amszterdamban tavaly november 14-én mérkőztünk. Akkor 66-56-ra maradtak alul a mieink. A Salamanca légiósa Emase Hof 18 pontot ért el, míg Karin Kuijt 12 lepattanóval és 10 gólpasszal dupla-duplát.

A holland válogatott kerete:

Jill Bettonvil (Orange Lions 3×3)
Loyce Bettonvil (Orange Lions 3×3)
Laura Cornelius, Gernika Bizkaia, Spanyolország)
Noor Driessen (Sportiff Company Grasshoppers / Orange Lions 3×3)
Esther Fokke (Orange Lions 3×3)
Emese Hof (Perfumerias Avenida Salamanca, Spanyolország)
Rowie Jongeling (MSP Bergische Löwen, Németország)
Fleur Kuijt (Orange Lions 3×3)
Ilse Kuijt (Sportiff Company Grasshoppers / Orange Lions 3×3)
Karin Kuijt (Acciaierie Valbruna Bolzano, Olaszország)
Natalie van den Adel (Ensino Lugo, Spanyolország)
Chatilla van Grinsven
Charlotte van Kleef (Landslake Lions / Orange Lions 3×3)
Laura Westerik (Herner Turn Club 1880, Németország)

Tartalékok:

Kiki Fleuren (Dozy BV Den Helder / Orange Lions 3×3)
Jacobine Klerx (Roannais Basket, Franciaország)
Marleen Peek (TK Hannover, Németország)