:
:
Az USA Basketball a hivatalos honlapján mutatta be az Egyesült Államok nõi kosárlabda válogatottjának 29 fõs bõ keretét, melynek tagjaira a 2017-2020-as idõszak világversenyein számítanak.
Ilyen nagy létszámú bõ keret esetében nagy meglepetésrõl nem számolhatunk be. A 2016-os Riói Olimpián aranyérmes gárdából az azóta már visszavonult Tamika Catchings-t leszámítva minden játékosra számít a szakmai stáb. Ez azt jelenti, hogy még a legrutinosabbak, azaz Sue Bird, Diana Taurasi, Seimone Augustus vagy éppen Lindsay Whalen neve is szerepel a keretben.
Az egyetlen igazán nagy hiányzó Candace Parker, akit igencsak vitatott körülmények között hagyott ki a 2016-os olimpiai utazó csapatból Geno Auriemma. Az USA Basketball közleménye arra nem tesz utalást, hogy Parker-t ezúttal hívták csak nem vállalta vagy pedig egyáltalán nem számítottak már a szolgálataira.
Természetesen feltörekvõ fiatalok is helyet kaptak. A 29 fõs keretbõl Napheesa Collier, Asia Durr, Kelsey Mitchell, Katie Lou Samuelson és A’ja Wilson még egyetemista. Mind az öt játékos elõtt kiemelkedõ karrier áll, így nem véletlen a korai bizalom a szakmai stáb részérõl.
Dawn Sately az egyik legnagyobb kihívásnak az összetartások megszervezését tartja, hiszen játékosainak rengeteg kötelezettsége van. Az európai válogatott szünet idejére, február 9. és 11. között hirdette meg az elsõ edzõtábort. Emellett a keret vélhetõen a WNBA 2018-as szezonjának rajtja elõtt is találkozik. A cél egyértelmû: a 2018-as Világbajnokságot szeretnék megnyerni és ezzel automatikusan kvótát szerezni a 2020-as Olimpiára.
Az amerikai válogatott bõ kerete: Seimone Augustus (Minnesota Lynx); Sue Bird (Seattle Storm); Tina Charles (New York Liberty); Layshia Clarendon (Atlanta Dream); Napheesa Collier (Connecticut); Elena Delle Donne (Washington Mystics); Skylar Diggins-Smith (Dallas Wings); Stefanie Dolson (Chicago Sky); Asia Durr (Louisville); Sylvia Fowles (Minnesota Lynx); Brittney Griner (Phoenix Mercury); Tiffany Hayes (Atlanta Dream); Jantel Lavender (Los Angeles Sparks); Jewell Loyd (Seattle Storm); Kayla McBride (Las Vegas Aces); Angel McCoughtry (Atlanta Dream); Kelsey Mitchell (Ohio State); Maya Moore (Minnesota Lynx); Chiney Ogwumike (Connecticut Sun); Nneka Ogwumike (Los Angeles Sparks); Kelsey Plum (Las Vegas Aces); Katie Lou Samuelson (Connecticut); Odyssey Sims (Los Angeles Sparks); Breanna Stewart (Seattle Storm); Diana Taurasi (Phoenix Mercury); Morgan Tuck (Connecticut Sun); Lindsay Whalen (Minnesota Lynx); Courtney Williams (Connecticut Sun); A’ja Wilson (South Carolina).


