Hirdetés
Archivum

Bemutatták az új szerb szövetségi kapitányt



:

:

Hirdetés

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, szerdán a Szerb Kosárlabda Szövetség elnöksége Stevan Karadzic-ot nevezte ki a nõi válogatott élére. A szakember hivatalos bemutatkozó sajtótájékoztatójára pénteken került sor Belgrádban.

Fotó: KSS.rs

Fotó: KSS.rs

A sajtótájékoztatón a szerb szövetség elnöke, Predrag Danilovic és a nõi szakágért felelõs alelnök Ana Jokovic mutatták be az új kapitányt. Mindkét vezetõ hangsúlyozta a mondandójában, hogy szinte egyhangú döntés született és Stevan Karadzic munkájában látják az elmúlt évek sikereinek folytatását. Ana Jokovic kiemelte, hogy a megállapodásuk az idei Európa-bajnokság végéig szól opcióval a 2018-as folytatásra. Ez akkor lép életbe, ha a válogatott eléri a kitûzött célt, ami nem más, mint az elsõ ötbe kerülés és ezzel a világbajnoki kvalifikáció.

Jokovic azt is hangsúlyozta, hogy olyan szakembert kerestek, aki képes ugyanabban az egységben tartani a nõi szakágat, mint tette azt Marina Maljkovic. Az új kapitány nagyon diplomatikusan nyilatkozott. Elmondta, hogy 20 éve edzõsködik és ért el szép eredményeket, de még így is óriási szakmai kihívás egy sikerei csúcsán lévõ csapatot átvenni. A rutinos szakember úgy fogalmazott, ha nem is lehetetlen, de rendkívül nehéz megismételni Marina Maljkovic eredményeit.

A sajtótájékoztatón, melynek felvétele itt megtekinthetõ, minden megszólaló hangsúlyozta: a legfontosabb feladat, kijutni a Világbajnokságra. Nem szeretnének ugyanis a nemzetközi körforgásból kiesni. Azzal mindenki tisztában van, hogy sokkal nehezebb oda visszakerülni, mint megtartani a jelenlegi pozíciót.

Ahogy arról korábban írtunk, Karadzic a férfi szakágban több korosztályos nemzeti csapat szakmai munkáját irányította és a 2002-es Világbajnok Jugoszláv válogatottat szakmai stábjában is helyet kapott. Klubszinten vezette a Crvena Zvezda és a Hemofarm Vrsac gárdáját. Az elmúlt éveket pedig Oroszországban töltötte, ahol a Krasznojarszk vezetõedzõjeként dolgozott.

Hirdetés