Hirdetés
Magyarország

Bérlet helyett Pártolói kártyát bocsájt ki a Sopron Basket



:

:

Hirdetés

Az érvényben lévő járványügyi szabályozásokat, és a bizonytalan, napról napra változó helyzetet figyelembe véve a Sopron Basket úgy döntött, hogy az idei szezonra nem bocsájt ki klasszikus értelemben vett bérleteket, de lehetőséget biztosít Pártolói Kártya vételére – adta hírül a klub honlapja.

A nevéből is adódóan szurkolókra, támogatókra bízzák, hogy mekkora összeget szánnak a kártyára, melynek minimális, kibocsájtási értéke 10 ezer forint. A kártya tulajdonosának térítésmentes belépőjegyet biztosít a klub valamennyi olyan bajnoki mérkőzése alkalmával, melyet nézők előtt rendez meg. Továbbá a kártya elővételi és kedvezményes jegy-vásárlást biztosít arra az esetre, ha nézők által megtekinthető Euroliga mérkőzésnek is otthont ad a Novomatic Aréna. A tavalyi bérleteseknek, a járványügyi intézkedések aktuális állapotához mérten, a megszokott helyük elfoglalásának a lehetőségét is biztosítja, a tavalyi bérletük használatával. Amennyiben a szezon folyamán a mérkőzések látogatása korlátozott létszámban lesz meghatározva, úgy a Pártolói kártya tulajdonosok szintén előnyt élveznek a mérkőzésekre beengedhető szurkolók körét tekintve.

A pártolói kártyák értékesítéséből befolyt összeget játékosok felé fennálló fizetési kötelezettségeink rendezésére fogjuk fordítani, melyek az elmaradt prémium bevételeink következtében állnak fenn.

– hangsúlyozza a Sopron Basket közleménye.

A soproni klub arról is tájékoztatást adott, hogy a nézők által megtekinthető magyar bajnoki mérkőzésekre a belépőjegyek mindenkinek egységesen 1500 forintba kerülnek. A pártolói kártyákat tervek szerint hétfőtől lehet kiváltani, melynek rendjéről az elkövetkező napokban tájékoztatják a Sopron Basket honlapján a szurkolókat.

Fotó: Pados Noel

Hirdetés