Hirdetés
Magyarország

Betegségek és sérülések nehezítik a munkát a PEAC-Pécsnél



:

:

Hirdetés

A PEAC-Pécs a honlapján adott tájékoztatást arról, hogy a felnőtt csapatánál betegségek és sérülések nehezítik a munkát.

Nagyot fordult a világ a PEAC-PÉCS csapatával az idénykezdet óta, a koronavírus járvány valamint sérülések valósággal megtizedelték az együttest, amelyet szombaton Győrbe szólít a sorsolás.

Természetesen azon van mindenki a klubnál, hogy folytathassuk a megkezdett idényt, és játszunk.

– fogalmaz a PEAC honlapja,  mely időrendi sorrendben haladva foglalja össze a kialakult helyzetet:

Az alapozáskor remekül teljesítő, és a bajnoki nyitányon nagyszerűen bemutatkozó Ilina Selcova a BEAC elleni Amatőr találkozón szenvedett súlyos sérülést, keresztszalag-szakadása miatt már túl is van az operáción, a rehabilitációja zajlik, hosszú kihagyás vár rá. Ugyanezen az amatőr mérkőzésen Hegedűs Rebekának a bokája sérült meg és esett ki hetekre a felnőtt kerettel edző, 19 éves játékos, akinek jelenleg is folyik a felépülése.

A felnőtt csapat utoljára október 14-én Monoron lépett pályára a VBW CEKK Cegléd ellen, a találkozón Wentzel Nóra egy ütközést követően fájlalta a kezét, és a későbbi vizsgálatok törést állapítottak meg nála, ő is túl van az operáción, neki több hónapra van szüksége, mire ismét játszhat.

Mindezek után jött a vírus… Először csak szoros kontaktus okán került hatósági karanténba a PEAC-PÉCS első csapatának kerete és a szakmai stáb tagjai, azonban a karanténban többeknél előjöttek a légúti megbetegedés tünetei, amit a hétfői tesztelések pozitív eredményei igazoltak is. A fertőzöttek között vannak játékosok és stábtagok is, ők továbbra is hatósági elkülönítés alatt maradtak.

Csirke Ferenc vezetőedző a hétfői PCR tesztelés után negatív lelettel rendelkező sportolók számára kedden tartotta az első edzést. Ezen mindössze hét játékos tudott részt venni, és ahhoz, hogy a szombati, Győrben esedékes soron következő bajnokira tudjanak készülni és a mérkőzésre ki tudjanak állni tíz játékossal, a junior csapat három tagjával egészülnek ki a napokban.

Csirke Ferenc vezetőedzőnk így látja a helyzetet:

Nehéz okosat mondani ebben a szituációban. Ez már nem csak a sportszakmáról szól, sajnos minket is elért a vírus. A legfontosabb, hogy mindenki meggyógyuljon, felépüljön és életben maradjon a Csapat és természetesen az egész sportág. Azon leszünk, hogy minél több mérkőzést le tudjunk játszani, és vigyázunk arra, hogy a többi játékos ne legyen se beteg se sérült. Arra kérem a szurkolóinkat, hogy továbbra is tartsanak ki mellettünk, ígérem ezekért a nehéz hónapokért kárpótolni fogjuk őket, ha a bajnokság visszatér a normális kerékvágásba.

Fotó: PEAC-Pécs Facebook

Hirdetés