Biztonsági intézkedések közepette kezdte a munkát a Salamanca
:
:
Hétfőn munkába állt a Perfumerías Avenida Salamanca. A spanyol élcsapatnál komoly biztonsági előírások betartása mellett kezdték meg az új évad előkészületeit.
A salamancai gárdánál négy profi játékos (Silvia Domínguez, Andrea Vilaró, Maite Cazorla és Umi Diallo), illetve az utánpótlásból az a hat fiatal kezdte meg a munkát, akiket majd a versenyző felnőtt csapat bő keretében is számításba vesznek.
A kötelező orvosi vizsgálatok kiegészültek egy hosszú kérdőívvel és a helyi előírásoknak megfelelően Covid-19 tesztekkel. Mindent játékost egyénileg mértek fel és az első csapatedzésre majd kedden kerül sor, miután minden koronavírus teszt eredménye meglesz. A közös foglalkozásokon csak a minden kétséget kizáró negatív tesztek felmutatásával jelenhetnek meg a játékosok.
Roberto Iniguez hétfőn munkába állt és felügyelte a felméréseket. Folyamatosan egyeztetnek a légiósokkal. Emese Hof a holland válogatott edzőtáborában tartózkodik, míg a tengerentúli különítmény esetében beutazásuk hatósági előkészítése zajlik. A WNBA játékosok kapcsán meg kell várni a szezon végét.
A spanyolok szokatlan helyzetben vannak, ezt a Salamanca közleménye is kiemeli. Általában náluk indul be legkésőbb a bajnoki szezon, most elsőként kezdenek Európában. Szeptember 12-én és 13-án már a négycsapatosra bővített Szuperkupát rendezik. Egy héttel később pedig jön az első bajnoki forduló.

Fotó: Perfumerías Avenida Salamanca
