Hirdetés
3x3

Bő keret és Nemzetek Ligája az U23-as 3×3-as válogatottnál



:

:

Hirdetés

Az utóbbi időben az olimpiai versenyrendszer miatt a felnőtt válogatott került a középpontba, de az U23-as 3×3-as nemzeti csapatunknak is kezdődne nyár elején a versenyszezon. Ráadásul a korábbi évekhez képest kifejezetten bő kerettel.

Bár jelenleg a FIBA teljes versenyrendszere fel van függesztve, de a 3×3-as szakágban a Nemzetek Ligájának az előkészítése megkezdődött. Ha minden a tervek szerint működhetne, akkor április végén, május elején zárulna a nevezési időszak. A konferenciák beosztása is elkészült. Magyarország, Görögország, Románia, Szlovákia, Ukrajna és Törökország került egy hatosba.

Jelenleg teljes a bizonytalanság, hogy elindul-e egyáltalán a 2020-as versenyszezon és ha igen, akkor mikor. A FIBA kedden úgy döntött, hogy augusztus közepéig a férfi WorldTour versenyeket törli. Ez azt mutatja, hogy a profi férfiaknak Manilában augusztus 15-16-án indulna az évad.

„Ha esetleg beindul a szezon, akkor én is csak azt tudom elképzelni, hogy augusztus-szeptember működhetne, de ennyi versenyt megrendezni nem lehet. Főleg, ha közben beindul az 5:5 élet is. Ráadásul nyilván akkor a klubokból nehéz lenne elhozni a játékosokat, hiszen, ha újraéled a sportág, mindenkire nagyon kemény munka fog várni.” – fogalmazott lapunknak Süle Krisztina szövetségi kapitány.

Az U23-as 3×3-as válogatott szempontjából azért is rendkívül fájó ez a helyzet, mert a csapat a korábbiakhoz képest bővebb kerettel szerepelhetett volna. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly szűkös rotációs lehetőségekkel, sőt többször mindössze 3 fővel csere nélkül álltak fel a versenyekre a mieink. 2020-ra viszont a stáb 11 fős keretet állított össze, melynek tagjai Aho Nina, Bach Boglárka, Bernáth Réka, Doktor Anna, Hermann Aliz, Jáhni Zsófia, Kiss Virág, Radócz Fanni, Tenyér Zsófia, Tóth Orsolya és Török Ágnes.

A szövetség felé jeleztem, hogy minden nemzet erősödik. Már nem működik, hogy öt-hat játékossal megyünk neki a nyárnak. Fontos egy olyan keret, ahol nagyobb merítésből, akár top kluboknál lévő játékosok is szerepelnek. Szerencsére most be tudtam hívni olyan játékosokat, akik felnőtt válogatott kerettagok az 5:5 szakágban. Megbeszéltük Székely Norbert, szövetségi kapitánnyal és segítőkész volt, mivel abban a szakágban egyébként sem lett volna nyári nagy verseny. Itt pedig versenyzési lehetőséget biztosíthattunk volna. Sokat tud adni egy ilyen végig dolgozott nyár. Például gyorsítja a játékosokat. Tehát kifejezetten bizakodva készültünk a szezonra. Ráadásul a Nemzetek Ligájában volt róla szó, hogy két csapatot indíthatnánk.

– mondta Süle Krisztina, aki jelenleg arra helyezi a hangsúlyt, hogy tartsa a kapcsolatot a játékosokkal és senki se essen ki a 3×3 látóköréből.

„Mindenkinek nagyon váratlanul jött a helyzet, de ugyanúgy tartom a kapcsolatot a játékosokkal, mint ha szokott rendben közeledne a versenyszezon. Nagy felelősség ilyenkor, hogy senki ne szakadjon el a sportágtól. Ha a teljes szezon elmaradna az U23-as korosztály számára, jövőre akkor is lenne, akiket be tudnék hívni. Szerencsére most is azt tapasztaltam, hogy mind a 11 játékos nagy kedvvel jön. Ezt a 3×3-at csak úgy lehet csinálni.”

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés