Hirdetés
Magyarország

Bodnár Péter a Sopron múlt heti döntéséről és a FIBA szankcióról



:

:

Hirdetés

Hétfőn az M4 Sport kosárlabda magazinjában Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára volt a vendég. A sportvezetőt a Sopron Basket múlt heti döntéséről is kérdezték, melynek következménye lett, hogy végül nem tudja folytatni tavasszal nemzetközi porondon a magyar csapat.

Mint ismert, a Sopron Basket a biztonsági kockázatokra hivatkozva nem utazott el a Ljubljanába áthelyezett Famila Schio elleni Euroliga mérkőzésre. Emiatt 20-0-ra az olasz riválisnak írták jóvá az összecsapást és a magyar csapat a kiállásért járó egy pontot sem kapta meg. Ennek eredményeként a csoportja hetedik helyére csúszott vissza a Sopron és így az Európa Kupás folytatásról is lemaradt.

A csütörtöki napon, amikor hazatértem Genfből egy interjúban már említettem: a maximumot kihoztuk ebből a szituációból, mivel nem volt olyan hatósági döntés, amire hivatkozhattunk volna, hogy mi miatt nem vett részt a magyar csapat a mérkőzésen.

– hangsúlyozta Bodnár Péter, majd így folytatta helyzetértékelését:

“Először is szeretném leszögezni, hogy az egész magyar kosárlabdázás köszönetet mondhat a Sopronnak, hogy egy ilyen súlyos döntést felvállalt. Különösen a közelgő Magyar Kupa fényében. Gondoljanak bele, hogy mi lett volna, ha a csapatok azt mondják, hogy nem szeretnének egy olyan ellenféllel játszani, amelyik most jött hazai Észak-Olaszországból, illetve olyan csapattal mérkőzött Ljubljanában, melynek játékosai életvitelszerűen ott laknak.” – tette hozzá az MKOSZ főtitkára, aki szerint hatósági tiltás hiányában a nemzetközi szövetség mozgástere is beszűkült.

“Súlyos döntés volt a Soproné, amiért mindenki hálás lehet. Ennek a hősies döntésnek viszont ez volt az ára. Így, hogy nem volt sem magyar kormányzati, hatósági állásfoglalás, mely azt mondta ki, hogy nem érintkezhetnek olyan sportolókkal, akik az érintett régiókban élnek, a szlovén hatóságok nem zárták le a határokat és az olasz hatóságok kizárólag azt írták elő, hogy náluk lehet játszani mérkőzéseket, de zárt kapuk mellett. Ez például magyar szempontból nézve nonszensz, mert a nézőket védi, de a sportolókat nem.”

“Azt is látni kell, hogy a Schio ellenérdekelt fél volt. Ők, illetve a nagyon erős CONI (Olasz Olimpiai Bizottság) már azért perrel fenyegette a FIBA-t, hogy miért kénytelek Ljubljanában játszani. Ebből a szituációból kellett kihozni azt, hogy a szankciók listáján lévő 25-30 ezer eurós pénzbüntetésből, az eredmények törléséből, illetve az esetleges európai klubversenyből való következő szezonbeli kizárásból megpróbáljuk csak a legalacsonyabb sportszakmai szankciót érvényesíteni, ami egyébként önmagában fájdalmas. Ha viszont azt mérlegeljük mi lett volna, ha a teljes szankciót alkalmazza a FIBA, amire lehetősége lett volna, most még inkább fájdalmasan fognánk ezt fel.” – nyilatkozta Bodnár Péter, aki hozzátette, hogy a következő hetek döntéseinek fényében lehet majd felelősen értékelni a kialakult helyzetet.

A nemzetközi szövetség jó indulattal volt és megértette az okokat. Nem véletlenül sikerült jó másfél napon keresztül tárgyalni velük. Teljesen egyetértettek, de látni kell, hogy egy nemzetközi perben, amit az olaszok indíthattak volna velük szemben, az, hogy megértik a döntést, kevés lett volna. Mint versenyszervező megértem a FIBA döntését. Érzelmileg mi magyarok a Sopront sajnáljuk, hogy ilyen helyzetbe került. Teljes értékelést viszont akkor tudunk adni, ha látjuk, hogy mi lesz a következő fordulókban. A Prága kiáll-e a Schio ellen, esetleg lehet-e így Euroligát nyerni, hogy senki nem akar játszani észak-olasz régióból származó csapattal, amelyik veszélyeztetett zónában van. Ezt követően néhány héten belül látjuk, hogy mit jelentett ez a döntés.