Hirdetés
Magyarország

Boros Berta: válogatott élmények után, új utakon



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball 

Hirdetés

Mondhatnánk, a név kötelez, ám nem családi nyomásra lett kosárlabdázó Boros Berta, aki örül, hogy sikeres tornával és szép emlékekkel búcsúzott utánpótlás éveitől. Eddigi pályafutásáról, válogatott élményeiről és a jövő évet érintő várakozásokról is kérdezte az ELTE-BEAC Újbuda hivatalos honlapja.

Mivel új játékos vagy ELTE-BEAC Újbudánál, mesélj egy kicsit az eddigi kosaras pályafutásodról. A családi indíttatás nyilván adott volt, de mindig is egyértelmű volt, hogy kosárlabdázó leszel?

Gyerekként, amikor édesapám (Boros Zoltán, korábbi válogatott kosárlabdázó – a szerk.) még játszott, gyakran mentünk ki a meccseire, így, némi közhellyel élve mondhatom, hogy a pálya mellett nőttünk fel. Ezzel együtt sosem volt szülői elvárás, hogy én is kosaras legyek, sőt, általános iskolában sok más sportot is kipróbáltam, vittek a szüleim mindenhová, ahová lehetett. A végén aztán mégis a kosárlabda maradt meg, amit egyáltalán nem bánok – imádom, szeretem ezt a sportágat.

Mik voltak a pályafutásod eddigi legfontosabb állomásai?

A legfontosabbnak én mindenképpen azt tartom, amikor először válogatott mezt húzhattam, majd Európa-bajnokságokon, világbajnokságon képviselhettem Magyarországot. Ez akkora dolog volt számomra, hogy énekelhettem a magyar himnuszt egy-egy válogatott meccs előtt, ami komoly lökést adott a pályafutásomnak. A másik, ami nagyon meghatározó emlékként megmaradt, az első Nb1-es mérkőzésem.  Nem is maga a találkozó, inkább a tudat, hogy idáig is eljutottam.

Beszéljünk egy kicsit az idei nyári válogatott élményekről. Mit szóltál, amikor kiderült, hogy nem klasszikus Európa-bajnokságot rendeznek az U20-as korosztályban, hanem ún. Challenger tornákra kerül sor?

Kicsit vegyes érzések voltak bennem, bevallom. Szomorú voltam, hogy az utolsó utánpótlás évünket nem egy klasszikus Európa-bajnoksággal zárhattuk le, de a másik oldalon azért örültem, hogy a vírushelyzetben is volt lehetőségünk legalább egy tornával elbúcsúzni a pályafutásunk ezen szakaszától. Abszolút vegyes érzések voltak bennem, de most, már az esemény után visszagondolva, örülök neki, hogy megrendezték ezt a tornát. Én nagyon élveztem, jó lezárása volt ez az utánpótlás éveinknek.

Az élen zártátok a soproni tornát. Milyen volt a verseny, mennyire tudtátok felszívni magatokat? Hogy láttad a saját feladatodat, szerepedet a mostani válogatottban?

Szerintem abszolút fel tudtuk szívni magunkat, egy kifejezetten jól sikerült felkészülést követően vágtunk bele a tornába. Mindenki mindent beleadott az összes edzésen, hiszen ott volt a fejünkben, hogy ezek az utolsó utánpótlás meccseink és mindenki méltó módon szeretett volna búcsúzni. A saját szerepem mindenképpen a védekezés volt, tudtam is, hogy ezt várják tőlem az edzők.  Úgy érzem, amit vártak tőlem, annak eleget tudtam tenni, és jól ment a védekezés a torna során.

 Ez volt az utolsó utánpótlás világversenyed. Milyen érzésekkel búcsúzol az utánpótlás évektől? Mi az, ami a legkedvesebb emlékedként maradt meg?

Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen valóban véget értek az utánpótlás világversenyek, de annyi örömet, boldogságot adtak ezek az évek, ami szavakban leírhatatlan. Nem tudok egy élményt kiemelni, mert ahogy visszagondolok erre az 5-6 évre, annyi csodálatos emlék ugrik be, hogy lehetetlen lenne egyet kiemelni. Hirtelen vagy harminc kép jut eszembe az elmúlt évekből, amikre ha visszagondolok, azonnal mosolyt csalnak az arcomra. Az volt a legjobb ezekben az évben, a közösen végigdolgozott nyarakban, hogy valódi közösséggé formálódtunk és annyira közel kerültünk egymáshoz a lányokkal, hogy a mai napig is bármikor számíthatunk egymásra.

Mennyi időd volt pihenni a Challenger tornát követően? Hogy telt ez az időszak?

Két hetet tudtam pihenni, ami nagyon jól telt. A családommal el tudtunk menni egy kicsit nyaralni és tudtam a barátaimmal is találkozni, közös programot csinálni. Ez az időszak abszolút a kikapcsolódásról szólt, hogy egy kicsit kiszakadjak a megszokott mindennapokból és lehetőségem legyen rá, hogy a szeretteimmel töltsem az időt.

A következő szezonra való felkészülést már a csapatunk keretein belül kezdted. Ez némileg meglepő volt, hiszen már kommunikálta a maradásodat a TF. Mi hozott mégis a BEAC-ba?

Ahogy júniusban is mondtam, mivel fiatal vagyok, az a célom, hogy minél több időt tudjak a pályán tölteni, fejlődni, új tapasztalatokat szerezni. Ezért is igazoltam a BEAC-ba, mert úgy éreztem, itt egyrészt több esélyem van, hogy kiharcoljam a játékperceimet, másrészt itt az eredeti posztokon, irányítóként számítanak rám.

Milyen személyes várakozásokkal érkeztél?

Izgatottan vártam a kezdést az új csapattal. Személyes várakozásaim nem voltak igazán, csak az izgalom volt bennem. Az eddig eltelt idő alapján azt mondhatom, hogy sok jó tapasztalatom van. Persze, próbáltam tájékozódni egy kicsit előzetesen, de alapvetően azt gondolom, hogy mindent magamnak kell megélni és megtapasztalni. De eddig tényleg csupa jót mondhatok csak.

Mit vársz a következő évadtól – csapatszinten és egyénileg?

Egyénileg azt, hogy minél többet fejlődjek és minél többet tudjak a pályán lenni, csapatszinten pedig nyilván a minél több győzelem és a minél jobb végső helyezés a cél.

A BEAC tradicionálisan egyetemi csapat, és, ha jól tudom, Te is egyetemre jársz még. Hogy fér meg a tanulás és a sport az életedben? Mik a távlati céljaid a kosárlabdában és a tanulmányaidban, majd a civil életben?

A TF hallgatója vagyok, most leszek harmadéves edzői szakon, a tervek szerint ez az utolsó évem az egyetemen. Igazából az első félévben volt kérdés, hogy össze tudom-e egyeztetni az iskolát és a sportot egymással, ott mindig rohantam, edzésről suliba, suliból edzésre. Aztán a COVID helyzetben ugye bejött az online oktatás, ami nekem azért könnyebbség volt, hiszen bárhol, bármikor be tudtam kapcsolódni az egyetemi óráimba.

A távlati céljaimról még nem tudok igazán határozottan nyilatkozni. Mindennel úgy vagyok eddig az életben, hogy addig csinálom, ameddig szeretem, élvezem. Ez a sportban, a tanulásban, a civil életben is így van. A kosárlabdát, az iskolát is addig tervezem, amíg örömöket lelem bennük. Enélkül bármit csinálni értelmetlen lenne, így azt gondolom, a jövőre nézve minden alakulni fog és az fog vezérelni, hogy amit csinálok, az boldoggá tegyen.

Hirdetés