:
:

Foto L.Canu / Ciamillo-Castoria
Az olasz bajnoki play-out párharc sorsdöntő harmadik mérkőzésén a Dinamo Sassari 66-51-re legyőzte a RMB Brixia Basket San Paolo együttesét. Ezzel 2-1-re megnyerte a párharcot, ami egyben azt is jelenti, hogy megőrizte élvonalbeli tagságát.
Boros Julcsiék nagy utat tettek meg ebben a csatában. Az első meccsen haza pályán maradtak alul. Ezt követően azonban idegenben extázisban játszva egyenlítettek. A harmadik összecsapást pedig extra harmadik negyeddel húzták be. A félidőben 35-30-ra vezetett a Sassari. A 22-10-es harmadik negyed azonban mindent eldöntött.
Boros Julcsi 25 és fél perc alatt 6 ponttal és 5 lepattanóval vette ki a részét a sikerből.


