Hirdetés
Magyarország

Boszniában szerepelt a Vasas



:

:

Hirdetés

A hétvégén Bosznia-Hercegovinában lépett pályára felkészülési mérkőzéseken a Vasas Akadémia. A klub honlapjának összefoglalója.

Szeptember 13. és 14. között a Vasas Akadémia felnőtt csapata Boszniában tartózkodott, ahol a bosnyák bajnok, a ZKK Banovici meghívására két felkészülési mérkőzést is játszottak Földi Attila lányai. Az NBI/A-ban szereplő csapatunk felkészülésének korai szakaszában járunk még, azonban biztató, hogy mindét mérkőzés után győztesen hagyhattuk el a pályát.

“Kalandos úton sikerült megérkeznünk pénteken a boszniai Banovici kisvárosba, ahol folytattuk felkészülésünket a helyi csapattal, mely hazája bajnoka. A határon történt fennakadásaink miatt a tervezettnél később érkeztünk meg a helyszínre és az egész napos rohanás meg is látszódott az első mérkőzésen, ahol nagyon jellemző volt ránk a hullámzó és kaotikus játék. A meccs nagy részében vezetett csapatunk, a végén mégis átvették a hazaiak az irányítást, így szoros végjáték következett, amit végül Bach Bogi zsinórban öt szerzett pontjával sikerült megnyerni” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

ZKK Banovici – Vasas Akadémia 81-83

Pontszerzők – Vasas Akadémia: Bach 11, Tóth 6, Vukov 4, Taylor 19, Frasier 11, Budácsik 12, Madár 2, Smailbegovic 3, Szerencsés 2, Hizsnyik 2, Böröndy 11

“A második napon már egy teljesen más képét mutatta a csapat. Kipihentük magunkat és egy kis csapatprogram után, átbeszélve az előző nap hibáit sikerült egy sokkal jobb teljesítményt felmutatni” – mondta Földi Attila.

ZKK Banovici – Vasas Akadémia 63-91

Pontszerzők – Vasas Akadémia: Bach 9, Tóth 4, Karlóczai 9, Taylor 14, Frasier 18, Budácsik 13, Vukov 12, Böröndy 4, Madár 2, Smailbegovic 5

“Nagyon az utunk elején járunk és még sok időre lesz szükségünk, hogy azt a képet mutassuk amit szeretnénk. ezek a mérkőzések arra jók, hogy kicsit szokjunk össze és lássuk ki mire képes. Mindenféleképpen hasznos volt számunkra ez a túra és köszönjük a hazai csapatnak a meghívást” – értékelt Földi Attila.

Forrás: Vasas Akadémia

Hirdetés