Hirdetés
Magyarország

Bravúrt szeretne elérni az UNI Győr-SZESE az egyetemi négyes döntőn



:

:

Hirdetés

Hétfőn és kedden rendezik az egyetemi bajnokság négyes döntőjét. A házigazda Győr lesz. Az UNI-Győr honlapja Dr. Barthalos Istvánt, a hazai együttes, az UNI Győr-SZESE vezetőedzőjét kérdezte várakozásairól. A győriek ellenfele az elődöntőben a veretlen TFSE lesz. A másik ágon a DEAC és az ELTE-BEAC küzd meg a fináléba kerülésért.

Kicsit olyan érzésem volt, amikor megtudtam a párosítást, mint a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolása után. Ott az ETO és az FTC már az elődöntőben szembekerült egymással. Itt az egyetemi döntőn a két csoportgyőztes találkozik már az elődöntőben. A kézilabda kupadöntőn a győri csapat nyerte az elődöntőt, majd a trófeát is – ezzel a forgatókönyvvel most is kiegyeznék. A statisztika a TF mellett szól, amely nyolc éve nem kapott ki egyetem meccsen. Viszont van olyan statisztika is, amelyben mi is bízhatunk: három éve nem kaptunk ki egyetemi bajnokin Győrben. Azért nem mondom, hogy itthon, mert az alapszakaszban a kis csarnokban játszottunk, tehát a döntő helyszíne nekünk sem lesz igazán hazai pálya, bár az kétségtelen: nem kell utaznunk. Mindent egybevetve a TF az esélyes, de amellett, hogy próbálunk a lehető legjobban felkészülni a négyes döntőre, megteszünk majd mindent, hogy bravúrt érjünk el, és a mi sorozatunk éljen tovább. Úgy érzem, kiélezett mérkőzésen a napi forma dönthet.

– nyilatkozta Dr. Barthalos István.

Fotó: UNI-Győr

Hirdetés