Hirdetés
USA

Breanna Stewart a Forbes rangsorában

Hirdetés

Az amerikai Forbes összeállította az idei “30 sikeres fiatal 30 alatt” listáját. Ebben a hagyományos összeállításban mindig olyan “kreatív és merész gondolkodású fiatalokat” emelnek ki a nagy presztízsű lap szerkesztői, akik saját területükön eredményeikkel, magatartásukkal nem csak példát állítottak generációjuk elé, de változásokat indítottak el.

A női kosárlabdát tekintve Breanna Stewart került az összeállításba. A jelenleg súlyos sérüléséből felépülőben lévő klasszis játékos, aki 2018-ban történelmet írt az egyedülálló három MVP címével (WNBA alapszakasz, döntő és Világbajnokság) az Egyesült Államokban a közéleti szerepvállalása miatt is nagy figyelmet élvez. A Players’ Tribune hasábjain írt cikkében kendőzetlenül vallott arról, hogy fiatal korában erőszak áldozata lett. Azóta pedig igyekszik mindenhol a családon belüli erőszak elleni küzdelemért tenni. Emellett pedig egyik motorja annak, hogy a WNBA-ben változások induljanak el és profi női sportolók nagyobb szakmai, illetve anyagi elismerésben részesüljenek.