Hirdetés
Európa

Breanna Stewart bemutatkozott jekatyerinburgi színekben



:

:

Hirdetés

Az Euroliga 13. fordulójában szerdán este a címvédő Jekatyerinburg 87-51-es győzelmet aratott a Bourges otthonában. A találkozón bemutatkozott a jekatyerinburgi gárda színeiben Breanna Stewart.

Breanna Stewart négy perc játékot követően 20-4-es jekatyerinburgi vezetésnél lépett pályára. Rögtön az első támadásból betalált. Végül 21 percet töltött a pályán, 4 pontot és 3 lepattanót jegyzett.

Mint ismert a tavalyi Euroliga fináléban még kurszki színekben súlyos Achilles-sérülést szenvedő Breanna Stewart a teljes WNBA szezont kihagyta. Februárban az amerikai válogatottban tért vissza a pályára. Szerepelt a téli egyetemi túrán, majd a belgrádi olimpiai selejtezőn.

Az olimpiai selejtezőn Szerbia ellen 20 perc alatt 9 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz került a neve mellé. Mozambik ellen pedig 14 perc alatt 11 pont, 2 lepattanó került a statisztikai lapjára.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés