Hirdetés
USA

Briann January egyetemi sikereit idézték fel



:

:

Hirdetés

Azok, akik követik a Connecticut Sun hivatalos felületeit, már találkozhattak azzal, hogy a napokban Briann January egyetemi sikereit idézik fel.

Túlzás nélkül a Sopron Basket csapatát erősítő Briann January az Arizona State University legmeghatározóbb játékosa volt. A négy egyetemi éve alatt korábban nem látott magaslatokba emelte a szakmai programot. Kétszer jutottak országos szinten a legjobb nyolc közé. Sem előtte, sem azóta erre nem volt esélye az Arizona State alakulatának.

January az egyetlen játékos a szakmai program történetében, aki négy éven át megszakítás nélkül vezette a statisztikai rangsorokat a gólpasszokat és a szerzett labdákat tekintve. A legnagyobb visszhangot kiváltó sikerük 2009-re tehető, amikor a legjobb nyolc közé az akkor második helyen rangsorolt Texas A&M 84-69-es legyőzésével jutottak. January ezen a  mérkőzésen 22 ponttal vezette győzelemre társait.

Mint ismert, a WNBA-ben Briann January idén váltott csapatot, amikor a Phoenix Mercury-tól a Connecticut Sun alakulatához igazolt. Tavaly 32 mérkőzésen a Phoenix Mercury színeiben 26.6 perc alatt 6.5 pontot, 1.3 lepattanót és 3.3 gólpasszt átlagolt a tengerentúlon. A rutinos irányító február végén egy évre Sopronban is hosszabbított. A magyar csapatban a bajnokságban January 20 meccsen 26.5 perc alatt 8.7 pontot, 2.7 lepattanót és 5 gólpasszt átlagolt. Az Euroligában 12 találkozón 31.6 perc alatt 6.8 pontot, 2.8 lepattanót és 3.7 gólpasszt jegyzett.

Fotó: Arizona State Sun Devils

Hirdetés