Hirdetés
USA

Briann January fordulatot hozott a Connecticut Sun szezonjában



:

:

Hirdetés

Lezárult a 2020-as WNBA évad a Connecticut Sun számára. A csapatukban szerepelt a Sopron Basket irányítója Briann January, akit a Phoenix Mercury együttesétől szerződtettek.

January Covid-19 fertőzés miatt a szezon első heteit kihagyni kényszerült. Augusztus 13-án tért vissza az akkor még csak két sikerrel rendelkező gárdához. Azt követően nyolc összecsapást nyertek meg és végül feljöttek egészen a 7. helyre a tabellán. Nem csak a rájátszásba jutottak, de egy olyan ágra kerültek, ahol egészen az elődöntőig meneteltek. Szépen összeállt a csapatuk, melyben komoly szerepe volt egy rutinos karmester érkezésének.

A Sopron Basket irányítója végül 13 mérkőzésen léphetett pályára. Ez idő alatt pedig 23.3 perc alatt 5.0 pontot, 1.2 lepattanót és 3.4 gólpasszt átlagolt. Ez a 23.3 perc a kezdeti indianapolis-i idők óta a legkevesebb, de az idei számok torzak. Fokozatosan terhelték és az első meccseken 20 perc alatti játékidővel gazdálkodhatott. A rájátszás hét mérkőzésén már 32.6 perc alatt 9.0 pontot, 1.9 lepattanót és 3.6 gólpasszt átlagolt.

Maradva a rájátszásnál, January több mérkőzésen is remekelt. Az elődöntő második meccsén a Connecticut Sun 83-75-re alulmaradt a Las Vegas Aces gárdájával szemben. A Sun színeiben azon a mérkőzésen a vereség ellenére remekelt Briann January. A Sopron Basket irányítója 20 pontot, 4 lepattanót és 2 gólpasszt jegyzett. A négy triplakísérletéből három sikeres lett. Csapatánál a mérkőzés legjobbjának is megválasztották.

January tengerentúli pályafutása most ért abba a szakaszba, amikor több rangsorban is látványosan előrébb tudott lépni. Bekerült a liga történetének 20 legtöbb gólpasszt kiosztó játékosa közé. A WNBA rájátszás örökrangsorát nézve pedig az 5. legtöbb gólpasszt jegyző játékos lett. A ma is aktív klasszisok közül csak Sue Bird és Diana Taurasi előzi meg. Összességében pedig 59 rájátszásbeli mérkőzésnél tart a ligában, amely a 7. legtöbb lejátszott play-off találkozó egy játékostól.

Fotó: WNBA

Hirdetés