Hirdetés
Magyarország

Brianna Fraser és Tóth Orsolya várakozásai a Csata – Vasas párharc előtt



:

:

Hirdetés

Kiélezett küzdelemre számít a Vasas Akadémia női együttesének két játékosa, Brianna Fraser és Tóth Orsolya, a ma este kezdődő Ludovika-FCSM Csata elleni párharcban – derül ki a Vasas SC riportjából, melyet a két játékossal készített.

Brianna Fraser a Vasas Akadémia légiósa, már a második idényét tölti a Pasaréti úton és minden mérkőzésen meghatározó tagja az együttesnek. A statisztikákban ő szerepel a legtöbbször az élmezőnyben, a ponterősségben például 19-es átlagával második a győri Brianna Kiesel mögött, ahogy védőlepattanót is csupán a szintén győri Beatrice Mompremier szedett nála jobban. A Marylandből érkezett 190 centiméter magas kosárlabdázó a Ludovika- FCSM Csata elleni meccs előtt elégedetten értékelte a csapat eddigi teljesítményét.

Különösen azért vagyok büszke magunkra, mert nagyon sok nehézségen mentünk keresztül ebben az idényben. Mi mégis harcoltunk és bejutottunk a rájátszásba, mi több az ötödik helyért játszhatunk. Azt gondolom, ez utóbbi óriási kihívás a számunkra. S hogy mindez minek köszönhető? Leginkább annak, hogy összetartunk, mindig ott vagyunk egymásnak. Nem egyetlen ember nyeri meg a meccset, a győzelemhez mindenkire szükség van. Egységes csapatként dolgozunk a mindennapokban, mindannyian keményen küzdünk és a maximumot hozzuk ki magunkból. Amikor pedig hibázunk, akkor ez a közösségi morál segít minket visszatérni a normális kerékvágásba. Úgy gondolom, hogy a PEAC elleni sikerben éppen ennek az összetartásnak és egymás melletti kiállásnak volt a legnagyobb szerepe.

– mondta Brianna Fraser felidézve a koronavírus miatti kényszerszünetet, majd a sérülések miatti hiányzókat.

A Vasas Akadémia egyetlen légiósa, Brianna Fraser, a csapategységben látja a sikeres menetelés titkát

Az amerikai játékos a Péccsel kapcsolatban felidézte az alapszakaszban elszenvedett két vereséget, majd a rájátszásban ellenük vívott párharc első meccsét, amelyet szintén elveszítettek. Brianna szerint ekkor határozták el, hogy nem kérnek többet a kudarcból. Nemcsak a klubnak, de egymásnak is tartoznak annyival, hogy visszavágjanak a PEAC-nak, mégpedig a lehető legjobb pillanatban. Visszatértek tehát a gyakorláshoz, és keményebben edzettek, mint valaha.

Leginkább a védekezésre fókuszáltunk, mert a Pécs egy igazán jó csapat, kiváló posztjátékosokkal és hozzájuk képest mi alacsonyabbak vagyunk. Nem maradt tehát más, mint a kemény védekezés, sokszor éltünk a váltások lehetőségével, ami végül a győzelemhez vezetett.

– összegzi a siker titkát Brianna Fraser.

Fotó: Vasas Attila

Kiélezett, izgalmas párharc volt a PEAC elleni, amelyet az európai női mezőny egyik legjobbjának számító Sopron Basket elleni három mérkőzéses negyeddöntő előzött meg.

„Ellenük játszani mindig tanulságos és egyben megtisztelő is, ráadásul annak ellenére vették valamennyi mérkőzésüket komolyan, hogy tudják, mindenkinél sokkal jobbak – idézi fel a hazai éllovas elleni találkozókat Tóth Orsolya, akire az irányító Papp Klaudia sérülése után a korábbinál nagyobb felelősség és teher hárult. – Az alapszakaszban ennek ellenére tudtunk ellenük jó mérkőzést játszani, különösen a pasaréti meccsen tartottuk velük jóideig a lépést. Ez volt az a vereség, amelyből tanulni is lehetett. A rájátszásban azonban egészen más volt a helyzet, Dia és Dorka egyaránt kiesett a sorból, ráadásul Bri sem tudott játszani. Gyakorlatilag úgy álltunk fel Európa egyik legjobbja ellen, mint egy kiöregedő juniorcsapat. Megmondom őszintén, én akkor már annak is örültem, hogy további sérülések nélkül megúsztuk, hiszen a PEAC ellen alaposan fel kellett készülnünk. Ez szerencsére sikerült is, így három szoros, fej-fej melletti, maximálisan élvezhető meccs lett belőle a pécsiek ellen. A második találkozóra már Dia és Dorka is visszatért, az ő friss energiájuk nagy lökést adott a csapatnak és záloga lett a sikernek. Ezzel pedig túlszárnyaltuk minden előzetes várakozásunkat.”

Tóth Orsi mosolya bizonyítja, csupán fizikálisan fáradt el az eddigi küzdelemben, fejben friss maradt az utolsó párharcra. Szerinte Papp Klaudia és Budácsik Dorottya sérülését követően elsősorban fizikálisan nőtt meg a teher rajtuk. A cserelehetőség szűkülésével a szokásosnál is több időt kellett a pályán tölteniük. Egy olyan fiatal csapat esetében pedig, mint a Vasas Akadémia, harminc-harmincöt perceket nem könnyű sorozatban és meccsenként hozni.

Szerencsére semmi bajom nem volt az idény során, a koronavírust is enyhe tünetekkel vészeltem át, fizikálisan azonban nagyon elfáradtam a végére. A PEAC után volt idő egy kis pihenésre, fejben azonban friss maradtam, ezért a TF-Csata párharcot is figyeltem. Sokkal könnyebb ugyanis úgy követni edzőnk, Milos Pavlovic taktikai utasításait, ha én is tudom, mit miért fogunk tenni. Nem tagadom picit izgulok a mai meccs előtt, de ez olyan jóleső izgalom, mert valójában várom már a mérkőzés kezdetét. A csata hozzánk hasonló szerkezetű csapat, sok magyar fiatallal, két légiósuk van csupán. Szeretnek kintről dobni, amire fel leszünk készülve. Az alapszakaszban egyszer nyertünk, egyszer veszítettünk ellenük, biztosan nagyon jó meccs lesz

– foglalta össze a szerda esti találkozóval kapcsolatos gondolatait Tóth Orsolya.

Brianna Fraser csapattársánál határozottabban fogalmazott, szerinte a Csata nagyon keményen harcol majd és egyetlen pontot sem fog könnyen adni: „Szeretünk belül, a palánk alatt játszani, ezt ők is jól tudják. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák. Azt hiszem nagyon jó meccs lesz, két jó csapat küzd meg egymással az ötödik helyért!”

Fotó: Vasas Attila

Hirdetés