Hirdetés
Magyarország

“Brutális, hogy milyen jó körülmények között dolgozhatunk!” – Kiss Virág nyilatkozata



:

:

Fotó: MKOSZ / Girgász Péter

Hirdetés

A Magyar Kupa nyolcas döntőjében nem csak az NKA Universitas PEAC csapatának, de az egész mezőny egyik legjobb teljesítményét Kiss Virág nyújtotta. A magyar válogatott 23 éves centere másfél éve tért vissza Pécsre, s a váltással kapcsolatban egyértelműen fogalmaz – “nagyon jól döntöttem”. Kiss Virág azóta folyamatosan fejlődik, az NKA Universitas PEAC vezére lett, illetve a magyar válogatottban is meghatározó játékosnak számít. Elsősorban azért is, mert klubjánál és a Rátgéber Kosárlabda Akadémián kifogástalan körülmények között dolgozhat, és nagyon magas színvonalú szakmai munkát végeznek vele, minden téren.

Az NKA Universitas PEAC a negyedik helyen végzett a Magyar Kupában, csak a két Euroligás csapat, a Sopron és a Szekszárd, valamint a házigazda – és végül kupagyőzelmet ünneplő – DVTK előzte meg. Vagyis semmi oka nem lehet a panaszra a pécsi együttesnek, Kiss Virág azonban mégsem tudta palástolni csalódottságát.

“Az első meccsünket megnyertük, ennek természetesen örültünk, de a következő kettőt elveszítettük, ami azért nem jó érzés, még akkor sem, ha éppenséggel a Soprontól és a Szekszárdtól kaptunk ki – fogalmazott Kiss Virág. – Megmondom őszintén, a Szekszárd ellen nagyon szerettem volna nyerni, sajnos az utóbbi másfél évben ez egyszer sem sikerült. Mindenki fáradt volt, hiszen a harmadik mérkőzést játszottuk három nap alatt. Ilyenkor elsősorban az dönt, hogy ki tudja mozgósítani az utolsó utáni energiáit.”

A pécsiek centere nagyon sok energiát tudott mozgósítani, hiszen a Szekszárd elleni bronzmérkőzésen a mezőny legjobbja volt, szenzációs teljesítményt nyújtott – dupla-duplázott, 23 pontot dobott és 16 lepattanót szerzett, volt 8 kiharcolt faultja, és 35 perc alatt 34-es VAL-mutatóval zárt. Ahogy a korábbi mérkőzésein, bajnokikon, nemzetközi porondon, illetve a válogatott meccsein, úgy most is látszott, hogy az utóbbi időszakban rengeteget fejlődött – minden téren jócskán előrébb jár korábbi önmagához képest.

“Nagyon jól döntöttem, hogy másfél évvel ezelőtt Szekszárdról visszajöttem Pécsre. Hozzáteszem, nagyon szerettem ott lenni, és úgy érzem, az ott eltöltött három év is kellett ahhoz, hogy most itt tartsak. Ugyanakkor valóban igaz, hogy az utóbbi másfél évben rengeteget fejlődtem Pécsett, ami a csapatomnál és a Rátgéber Akadémián közösen végzett munkának köszönhető! Brutális, hogy milyen jó körülmények között dolgozhatunk, gyerekként ilyenről álmodni sem mertünk. A lehetőségeket pedig igyekszem maximálisan kihasználni.”

Fotó: MKOSZ / Girgász Péter

A Rátgéber Akadémia nevelésű fiatal válogatott center tényleg minden téren mindent megkap, amire szüksége lehet ahhoz, hogy kihozza magából a maximumot. Az egyéni képzéseken a korábbi pécsi kedvenc, a WNBA-t is megjárt szerb center, Vilipics-Kmézics Daliborka foglalkozik vele – aranyat érnek a meglátásai. “Nem csak az edzésekkel segít rengeteget. A mérkőzések előtt is sokat beszélünk, elmondja, hogy az adott játékos ellen mit kell csinálnom, a meccsek után pedig kielemezzük, hogy mi volt a jó, és mit kellett volna esetleg másképp tennem.”

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy Kiss Virág manapság duzzad az önbizalomtól. A korábban rendszerint kevesebbet játszó center mostanra csapata vezére lett, akit csak néhány percre ültetnek le.

“Érzem a bizalmat az edzők, a játékosok, a vezetőség részéről, ami rengeteget segít. Nagyon sok időt töltök a pályán, ami nyilván fárasztó, ugyanakkor ezáltal sokkal többet fejlődök – folyamatosan meccsszituációkban, nyomás alatt kell döntéseket hoznom, ezt pedig nem lehet modellezni.”

Azt azonban akár vissza is lehet nézni, hogy az utóbbi mérkőzéseken mit csinált jól a fiatal válogatott, és miket kellene javítani. Az egyéni videós elemzések során a Rátgéber Akadémia szaktekintélyei segítenek Kiss Virágnak abban, hogy újabb és újabb szinteket lépjen.

“Nagyon profik ezek a videós elemzések, amelyek során egy kész, összevágott anyagot nézünk végig több szemszögből. Legutóbb Rátgéber László, Nenad Trunics, az Akadémia szakmai igazgatóhelyettese, Daliborka és Csirke Ferenc vitatta meg, hogy miben fejlődhetnék még a következő időszakban. Számomra óriási dolog, hogy hallhatom Rátgéber László véleményét, és hogy egy ekkora szaktekintély segít nekem a tanácsaival.” – Persze ahhoz, hogy a center tökéletesen végre tudja hajtani azokat a feladatokat, amiket a szakma kér tőle, fizikálisan a topon kell lennie.

“A csapatnál dolgozó erőnléti edző, Nikola Obrenovic mellé, volt időszak, amikor csatlakozott az Akadémiáról Stefan Pajic, és ketten foglakoztak velünk. Amikor a téli szünetben nem voltak meccseink, volt pár hét, hogy heti négy kondi edzésünk volt, ennek azért megvan az eredménye. Elképesztően felkészült ez a szakembergárda, érzem magamon, hogy erősödtem, és egyre robbanékonyabb vagyok. A nyári időszakra is kaptam nagyon profi, személyre szabott edzésprogramot Nikolától, ami roppant hatékony volt.”

Felnőtt csapatuk számára az étkezést is a Rátgéber Akadémia biztosítja, a játékosok pedig nagy örömmel mennek az étterembe ebédelni, hisz nagy segítséget jelent számukra, hogy a modern, egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból készült, a sportolói igényekkel harmonizáló ételek közül választhatnak.

“Hatalmas segítség ez számunkra, sokkal jobb, mintha mindenkinek otthon kellene főznie. Én nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mindig van sok friss zöldség, gyümölcs, saláta, az ételek is egészségesek. Aki ilyesmibe nőtt bele, biztosan nem értékeli ezt eléggé, de én nem így vagyok ezzel, nagyra tartom, hogy ilyen profi körülmények között sportolhatok. Érzem is magamon, hogy megfelelően táplálkozom, megkapom a szükséges vitaminokat és táplálék-kiegészítőket, izotóniás italokat. Nagyon fontos ez egy profi sportoló számára.” – Akinek ráadásul van egy olyan nagy álma, aminek minden pécsi sportszerető nagyon örülne – a WNBA. “…de a nagy álmom az lenne, ha Pécsett egyszer ismét létrejönne egy ahhoz hasonló sikercsapat, amilyen korábban itt volt! Extra lenne számomra, nagyon boldog lennék, ha a részese lehetnék!”

Forrás: ratgeberakademia.hu

Fotó: MKOSZ / Girgász Péter

Hirdetés