Hirdetés
Hirdetés
Magyarország

Budácsik Dorka az U20-as válogatottról



:

:

Hirdetés

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt hétfő óta edzőtáborozik az U20-as válogatott, mely július 12. és 17. között FIBA Youth European Challenger versenyen szerepel Sopronban. A Vasas Akadémia hivatalos honlapja Budácsik Dorkával készített interjút.

Hogyan éreztétek magatokat, mikor megtudtátok zsinórban második évben nem lesz hivatalos világverseny az utánpótlás válogatottnak, helyette a Youth European Challengers kerül megrendezésre?

Rosszul érintett mikor megtudtam, hogy ismét elmarad az Európa-bajnokság, hiszen ez az utolsó utánpótlás évünk és maradt bennünk egy szálka a két évvel ezelőtti, szarajevói U18-as EB után, ahol sajnos csak ezüstéremmel a nyakunkban tudtunk hazajönni. Ez egy jól összeszokott, csapat lassan öt éve együtt játszunk, így méltó lezárása lenne az utánpótlás válogatottságnak egy győzelem. A torna nevétől függetlenül mindenképp az a célunk, hogy veretlenül szerezzünk aranyérmet.

Hogy zajlik most a felkészülés, mennyivel másabb, mint egy hivatalos Európa-bajnokság, világbajnokság előtt?

Nyilván más egy ilyen kisebb tornára készülni, mint egy rendes világversenyre, de nem mondanám, hogy könnyebb is. Kemény edzéseink vannak és a rövidebb felkészülési idő miatt nagyon gyors ütemben kell haladnunk, ami mind mentálisan, mind fizikailag megterhelő. Nem segít, hogy nincs lehetőségünk felkészülési mérkőzéseket játszani. Talán ez hiányzik ebből a három hét felkészülésből, de összességében szerintem remek formában fogunk megérkezni Sopronba.

Fotó: Vasas SC / vasassc.hu / Vasas Attila

Egy hét már eltelt az összetartásból, milyen a hangulat, milyenek az edzések?

Ahogy már említettem, kemény volt az első hét. Pénteken már mindenki érezte a lábában, hogy jól fog jönni az otthon töltött egy-másfél nap annak ellenére, hogy nem edzetlenül ékeztünk Székesfehérvárra. Kifejezetten jó a hangulat, az edzések pörgősek, másfél-két óra benne rengeteg taktikai, technikai és erősítő feladattal. Bár az edzőmeccsek tényleg hiányozni fognak, úgy érzem nagyon jól látjuk, érezzük egymást a pályán, megvan az összhang. Ezt Gáspár Dávid vezetőedző is már többször megemlítette az edzések során. A jelenlegi keretből négyen is a Vasasban nevelkedtünk, ez nyilván pluszban hozzájárul ehhez.

A 2020-as nyár a pandémia jegyében telt, összesen két hétig tartott a válogatott program, így a válogatott stáb is kicsit új még számotokra. Mik az eddigi tapasztalatok?

A korábbi években már találkoztunk a stáb tagjaival különböző világesemények során, így annyira nem új a helyzet, jó velük dolgozni. A segédedzők kiegészítik a vezetőedzőt, mind a taktikai, mind a mentális felkészülés során segítik a munkánkat.

A mostani az utolsó utánpótlás válogatott éve a kiemelkedően sikeres 2001-es korosztálynak. Bár az U19-es világbajnokság miatt a követő 2002-esek hiányozni fognak, mit gondolsz milyen esélyekkel indultok a júliusi soproni Challenger tornán?

Több sikeres világverseny van a hátunk mögött, de a csúcsra valahogy sosem sikerült felérni, kétszer is a döntőben maradtunk alul az elmúlt években. Persze nem lehetünk elégedetlenek az ezüstérmekkel sem, de már az U18-as torna után megfogadtuk, hogy két évvel később az U20-as korosztályban valóra váltjuk majd a régóta dédelgetett álmunkat, és aranyéremmel térünk haza. Tavaly sajnos a vírus miatt nem tudtuk feltenni a pontot az i-re, és az idei évben sem rendeznek hivatalos versenyt, így reméljük, hogy egyszer majd a felnőtt válogatottban tudjuk ezt teljesíteni. Ami az idei Challenger tornát illeti, úgy gondolom minden esélyünk megvan, hogy veretlenül zárjunk, de természetesen ehhez maximális koncentrációra lesz szükség, hiszen hat nap alatt öt meccset kell lejátszanunk.

Hirdetés