Hirdetés
Magyarország

Burján Laura az élvonal kapujába érkezett



:

:

Hirdetés

Hamarosan a 19 éves Burján Laurával bővülhet a TFSE-MTK női élvonalbeli kosárlabdacsapatának a kerete – olvasható az MTK hivatalos honlapján.

Meccsről meccsre bizonyít a női amatőr NB I Piros csoportjában az MTK-TFSE 19 éves játékosa, Burján Laura, aki ha így folytatja, nemsokára az A-csoportos együttesben is megkaphatja a lehetőséget.

– A csapatunk elsősorban egyetemistákra épít, az egyesületen belül pedig a Piros csoportosok állnak a legközelebb ahhoz, hogy beépüljenek az első számú együttesbe – mondta Magyar Bianka, a jelenleg az élvonalbeli rájátszás 5-6. helyéért, egyben az Európa-kupa-indulásért párharcban álló TFSE-MTK Budapest vezetőedzője.

A fiatalok közül, jelen állás szerint Burján Laurának kínálkozhat esély a szintlépésre. Úgy tervezzük, hogy a következő szezont már vele kezdjük el augusztusban. De minden Piros csoportos játékosnak az kell legyen a célja, hogy egyszer majd az A-csoportos együttesben szerepeljen.

Burján Laura tavaly szeptemberben a Kecskemét gárdájától érkezett a fővárosi klubba.

– Nagyon jól érzem magam az MTK-ban. Egyrészt az egyetem miatt jöttem a fővárosba, másrészt szerettem volna minél magasabb szinten játszani. Az MTK-ban minden számomra fontos dolgot megtaláltam. A fejlődésem biztosított és folyamatosnak tűnik. Az elmúlt hónapok során talán a védekezésben léptem előre a legtöbbet. Mentálisan és fizikálisan is sokat kell még javulnom, de azért dolgozom, hogy amin szükséges, azon tudjak változtatni, és minél hamarabb az első osztályban játszhassak.

Bár Laura a védekezését emelte ki, azért a támadás sem megy neki rosszul. Év elején a Baja otthonában 84–76-ra megnyert bajnoki találkozón például 24 ponttal segítette a csapatát.

Fotó: MTK.hu

Hirdetés