Hirdetés
Európa

Cáceres-be látogatnak Simon Zsófiáék



:

:

Hirdetés

Szerdán teljes fordulót rendeznek a spanyol élvonalban. A Mann Filter Casablanca Simon Zsófiával a soraiban Cáceres városában lép pályára, a Nissan Al-Qazeres Extremadura vendégei lesznek.

Fotó: heraldo.es

Nincs könnyű helyzetben a szezon elején a Mann Filter Casablanca, hiszen két bombaerős rivális ellen kellett pályára lépniük kezdésként. A Salamancától 74-45-ös, a Gernikától 68-48-as vereséget szemvedtek. Az erőviszonyok alapján mindkettő papírforma. Az igazi teszt majd szerdán jön, hiszen a Nissan Al-Qazeres Extremadura már közvetlenebb riválisnak tekinthető. A mérlegük egy győzelem és egy vereség. A Gernikától ők is kikaptak, viszont az IDK Gipuzkoát verték.

Simon Zsófia vasárnap csapata egyik legjobbja volt: 30 és fél perc alatt 9 pontot jegyzett, leszedett 5 lepattanót és kiosztott 3 gólpasszt. Összességében a nagyobb különbség ellenére a Mann Filter lényegesen versenyképesebb formát mutatott, mint a Salamanca ellen. A 32 lepattanó, a 7 gólpassz és a duplák pontos értékesítése olyan elemek, amikre lehet építeni. Továbbra is a távoli dobások okoznak fejfájást. Ezúttal 21 kísérletből három lett sikeres.

A Nissan Al-Qazeres Extremadura Jennie Simms személyében egy ponterős játékosra épít a hármas poszton. Az IDK Gipuzkoa elleni sikerük alkalmával például 20 pontot és 9 lepattanót jegyzett. A névsorukat nézve a Louisville egykori sztárja Arica Carter érdemel kiemelést. Neki azonban ez még az első európai szezonja, érezhetően szoknia kell a közeget. A soraikban szerepel a portugál válogatott egyik legismertebb játékosa Laura Oliveira Ferreira, míg Paula Ginzo-t korosztályos 5:5 és 3×3 tornákról is ismerhetjük. Nem lesz tehát könnyű dolguk Simon Zsófiáéknak, de az első két fordulónál a játékerőt tekintve mindenképpen reálisabb visszajelzést adhat ez az összecsapás.

Hirdetés