Hirdetés
Magyarország

Celjében vendégszerepelt a ZTE NKK

Hirdetés

Szombaton vívta utolsó felkészülési mérkőzését a bajnoki rajt előtt a ZTE NKK. Molnár József együttese Celjében vendégszerepelt. Részletek a klub összeállításában.

Fotó: ZTE NKK – ztenkk.hu

Forrás: ZTE NKK hivatalos honlap
Írta: Jóna István

A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta csapatunk a szlovén Celje vendégeként.

Molnár József helyszíni beszámolója szerint a hazaiak nagyon nagy lendülettel és agresszíven kezdték a találkozót. Csapatunknak sikerült felvenni ezt a dinamikus játékot és azt a fajta játékszituációt is megízlelhettük, amikor folyamatosan nyomás alá helyezik a labdafelhozatalt.  A lányok az első negyedet megnyerték és a folytatásban is irányították a találkozót.

A nagyszünetre hétpontos előnnyel mehettünk (37-43). A fordulás után már 10 ponttal is vezettünk, amikor már látszottak a fáradtság jelei csapatunkon, hiszen olyan ritmust diktáltak a hazaiak, amihez nem voltunk hozzászokva. A záró negyednek még kétpontos vezetéssel mentünk neki, de a Celje még rá tudott tenni egy lapáttal és megfordította a mérkőzést. A végére egy ki-ki mérkőzés alakult ki, ahol az utolsó másodpercekben még volt esélyünk a fordításra, de a dobásunk kimaradt és a lepattanót nem tudtuk összeszedni így, ha minimális különbséggel, de a Celje nyerte a mérkőzést.

– Remek mérkőzést játszottunk a szlovénekkel, ahol a csapatomnak egy magasabb ritmusban kellett kosárlabdázni, mint amit itthon megszoktunk. Jól dobtunk és jól alkalmazkodtunk ellenfelünk stílusához. Persze voltak hibáink, amiket majd a szezonrajtig megpróbálunk kijavítani. Összességében pozitív volt ez a találkozó, amit a bajnoki főpróbának tökéletesen beillett-értékelt vezetőedzőnk.

Csapatunk a héten már bajnoki üzemmódban edz és készül a szeptember 28-i Szekszárd elleni szezonnyitó mérkőzésre.

Eredmény

KK Cinkara Celje –ZTE NKK 82-80 (21-26, 16-17, 25-22, 20-15)