Célom a lehető legtöbbet kihozni magamból, és annyit fejlődni, amennyit csak bírok – interjú Drahos Leilával

Tartalmas nyár áll a magyar női kosárlabda mögött. Ennek a nyárnak az egyik üde színfoltja volt, hogy az U20-as Európa-bajnokságon 9. helyet szerző magyar válogatott és a BEAC kiválósága, Drahos Leila a WNBA All-Star gála hétvégéjén a FIBA-NBA Basketball Without Borders táborban mutathatta meg a tudását Chicagóban. Ennek apropóján ültünk le beszélgetni.

Haladjunk időrendben! Kezdésként ejtsünk pár szót a litvániai U20-as Európa-bajnokságról, ahol a 9. helyen zártatok. Ugyanazt a kérdést teszem fel, amit nyáron Magyar Gergely vezetőedzőnek: félig üres vagy félig tele a pohár ezzel az Eb-szerepléssel kapcsolatban?

Bár nem feltétlenül kellene két részre osztani a tornát, utólag visszagondolva mégis úgy tudnám a legjobban leírni, hogy az első felében kicsit megüresedett az a bizonyos pohár. Az Eb végén ugyanis be tudtuk bizonyítani, hogy az a két csoportmeccs, amit az elején elvesztettünk, valójában nyerhető lett volna. Képesek lettünk volna arra, hogy meglépjük ezt a két győzelmet, de sajnos akkor nem sikerült. Emiatt mindenképpen maradt bennünk hiányérzet, hiszen ki tudja, mi történik a nyolcba jutásért, ha jobb helyezést érünk el a csoportban, és nem a köztudottan erős Izraellel kerülünk össze.

A hiányérzet ellenére a stáb végig azt hangsúlyozta az elveszített nyolcaddöntő után: engedjük el, ami történt, számunkra most egy új Eb kezdődik, és meg kell mutatnunk, hogy ennél jóval többre vagyunk képesek. Azt hiszem, ez a motiváció mindenkiben ott munkált. Persze fájt, hogy nem jutottunk a nyolcba, mert nagyon szerettük volna, de a 9. helyért játszott mérkőzéseken bebizonyítottuk, hogy igenis megvan bennünk a potenciál. Így végül pozitívan tudtuk lezárni és magunk mögött hagyni a tornát.

Számomra az volt a legpozitívabb, hogy az alsó ágon nemcsak megtaláltátok a motivációt, hanem az eredmények és a mutatott játék alapján is a magyar tűnt a legjobb csapatnak. Ez kerekebbé tette ezt a történetet.  Nyilván senki sem szeret önmagáról beszélni, de milyen érzéseid vannak a játékoddal kapcsolatban? Mi az, ami működött, és miben vártál többet magadtól?

A teljesítményem hullámzóan alakult. Voltak jobb meccseim, amikor pontokban is többet tudtam hozzátenni a csapat játékához, de akadtak gyengébbek is, így nem hoztam végig stabilan jó formát. Leginkább a hárompontos dobásaim hiányoztak – valahogy nem estek be a kísérletek –, és ez elég bosszantó. Bár milliónyi apróságot említhetnék még, egyértelműen ezek a kinti dobások hiányoztak a leginkább a játékomból, különösen azokon a meccseken, ahol egyébként is kevés pont esett.

Tavasszal egy csodás menetelést mutattatok be a BEAC-cal. Mennyire él még benned az a tavaszi lendület, az a bizonyos „flow”?

Azóta annyi minden történt…, az a tavasz már nagyon régen volt… Nyilván a nyáron a válogatott miatt nem a BEAC-on volt a legfőbb fókusz, de amikor eszembe jutott a válogatott alatt, hogy augusztustól folytatódik a munka és egy újabb BEAC-os idény következik, mindig felidéztem az előző szezont, amely szerintem kiválóan sikerült. Az 5. helyezésünk önmagáért beszél; mindenképpen egy nagyon pozitív idényként tekintek vissza rá, és jó szájízzel gondolok azokra a hónapokra.

A chicagói NBA-táborral folytassuk a beszélgetést. Fantasztikus dolog, hogy eljutottál egy ilyen eseményre. Milyen elvárásokat támasztottál magaddal szemben, mit szerettél volna kihozni abból a hétvégéből?

Hatalmas boldogsággal töltött el a meghívás, hiszen a világ minden tájáról mindössze 39 embert hívtak össze, és bekerülni egy ilyen szűk keretbe óriási lehetőség. Mivel a korábbi, európai eseményen már részt vettem, nagyvonalakban tudtam, mire számíthatok, és az edzések is hasonlóan épültek fel.

A legfőbb célom az volt, hogy élvezzem az egészet, és örüljek annak, hogy ott lehetek. Természetesen meg akartam mutatni a pályán mindent, amit csak tudok, de úgy gondolom, egy ilyen eseményt úgy kell felfogni, hogy minden pillanatát ki kell élvezni, mert ez egy életre szóló élmény.

Mennyire ragadt át rád az amerikai szakemberek és a tábor által képviselt szemlélet, gondolkodásmód? Mire helyezték a szakmai fókuszt a szervezők?

Rengeteg szakemberrel dolgoztunk együtt. Külön állomásaink voltak, és mindegyiken három edző irányította a munkát, így nagyon sok tréner kezei között megfordultunk. Voltak amerikai, de Európából érkezett edzők is, sokféle mentalitással és személyiséggel találkozhattunk.

Ami a szakmai fókuszt illeti, elég vegyesen alakították a programot. A közös bemelegítés után négy állomáson egyéni, illetve technikai képzéseken vettünk részt. Ezt követte egy 3×3 bajnokság, végül pedig 5:5 elleni játék. Mind a három napon így épültek fel az edzések, tehát mindenből kaptunk ízelítőt, de a legtöbb időt az 5:5 elleni játék vitte el, ahol egyfajta minibajnokságot játszottunk.

Laikus szurkolóként, aki a videókon és a képeken kívül keveset lát ebből, adódik a kérdés: milyen kvalitású játékosokkal dolgoztál együtt? Milyenek voltak a benyomásaid a társakról?

A világ minden pontjáról érkeztek résztvevők, sokféle stílusú játékossal találkoztam. Olyanokkal is, akikkel egy Európa-bajnokságon sosem futnék össze, legfeljebb egy világbajnokságon. Számomra is nagy dolog volt szembesülni azzal, hogy az általunk már jól ismert európai mezőnyön túl mennyi más országban vannak még kiváló kosarasok. Ez egy kicsit felnyitotta a szemünket; egymás között is beszéltük a lányokkal, hogy milyen rengetegen vagyunk a világban, akik ezen a szinten űzik ezt a sportot.

A világ a sokszínűségében szép, és ugyanez igaz a kosárlabdára is. Bekerült valami a képzeletbeli jegyzetfüzetedbe, amit magaddal hoztál? Bármilyen olyan elem, amin érdemes elgondolkozni, dolgozni, beépíteni a játékodba, mert megmozgatta a fantáziádat?

Három nap és három edzés nem elég arra, hogy a korábban ismeretlen társak játékát teljesen kiismerjem. Viszont amikor a többi csapatot néztük, egyértelműen látszott, hogy vannak nálunk technikásabb, magasabban képzett játékosok is.

Konkrétumot talán nem is emelnék ki, de az tisztán látszik, hogy van még hova fejlődnöm. És itt nem feltétlenül csak a kosárlabda technikai részére gondolok, hanem például a mentális energiákra is. Nagyon megfogott, ahogy egy-egy játékos – még ha éppen nem is volt a pályán – elképesztő energiával biztatta a társait a kispadról, és amilyen pozitívan viszonyultak egymáshoz. Ez mindenképpen figyelemre méltó volt.

A civil életben nem ismerjük egymást, ezért kíváncsiságból kérdezem: mennyire tudsz könnyen és hamar feloldódni egy ennyire új közegben?

Mivel egyedül utaztam, rá voltam utalva arra, hogy nyissak mások felé, barátkozzak, és minden jelenlévővel beszélgessek. Ez kifejezetten jót tett. Többen is voltunk, akik egyedül érkeztek a hazájukból, és velük különösen könnyen egymásra találtunk. Bár vannak, akik azonnal, gond nélkül feloldódnak új helyzetekben, nekem azért kellett egy kis idő, de utána már minden a legnagyobb rendben ment, egyáltalán nem jelentett problémát a beilleszkedés.

A tábor egyik kiemelt programja az volt, hogy megtekinthettétek a WNBA All-Star gálát. Talán banális a kérdés, de milyen volt ez az élmény a lelátóról?

Már önmagában az hatalmas élményt jelentett, amikor beléptünk az arénába. Döbbenetes szembesülni a méretkülönbségekkel egy ottani és a legnagyobb hazai csarnokok között. Eszméletlenül nagy a létesítmény, ami ráadásul megtelt; felemelő érzés volt látni, hogy ennyien kíváncsiak az All-Star gálára. Jó helyről nézhettük végig a mérkőzést, és bár egy kicsit magasan ültünk, így is óriási élményt ad egy légtérben lenni ekkora kaliberű játékosokkal. A kivetítőkön pedig mindent tökéletesen követhettünk.

A híradásokból tudjuk, és aki rajongó, az tisztában van vele, de élőben bizonyára más. Valóban érződik a levegőben, hogy megnövekedett az érdeklődés a női kosárlabda iránt? Tényleg ennyire rajonganak a csapatokért a helyi nézők, és azonnal tudják, kit hova kössenek a játékosok közül?

Abszolút. Amikor a csarnok felé sétáltunk, már az utcákon is rengeteg embert láttunk női kosaras mezekben, és a város szinte minden pontja ki volt plakátolva az eseménnyel. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez tényleg mekkora dolog arrafelé, és mennyi embert mozgat meg, a legkisebb gyerekektől az idősebbekig, férfiak és nők egyaránt milyen hatalmas lelkesedéssel és kíváncsisággal várják a meccset.

Zárszóként kanyarodjunk rá az új idényre! Milyen várakozásokkal tekintesz az évad elé? Feltételezem, egy történelmi siker után sokkal nehezebb bármit is jósolni vagy konkrét eredménycélokat megfogalmazni a BEAC-nál.

Az előző szezonunk valóban nagyon pozitív volt, így izgatottan várom a következőt. Egyelőre nem tudok konkrétumokat mondani, hogy hol lehet a helyünk a mezőnyben, hiszen majd csak a felkészülés végére, a közös munka során kapunk átfogóbb képet arról, hogy milyen is lesz a csapat teljes egészében, és ki mit tud hozzátenni a játékhoz. De az biztos, hogy már nagyon várom.

Ha jól tudom – bár lehet, hogy picit el vagyok csúszva az évekkel –, neked még két „védett” éved van. Motivál, hogy ebből a két szezonból kihozd a maximumot?

Igen, két évem van még az „U20-as szabály alatt”. Egyértelmű, mindig ez a cél lebeg a szemem előtt. Akkor is a maximumra törekednék, ha történetesen már nem lennék a védett korosztályban. Fiatal csapatunk lesz, így házon belül talán nem is lesz annyira hangsúlyos, hogy ki az U20-as és ki nem, de az én személyes célom változatlan: a lehető legtöbbet kihozni magamból, és annyit fejlődni a szezon során, amennyit csak bírok.