Hirdetés
USA

Cheryl Reeve az év edzője a WNBA-ben



:

:

Hirdetés

A WNBA hivatalos felületein bejelentették, hogy 2020-ban az év edzője a Minnesota Lynx-t irányító Cheryl Reeve lett.

Az edzőnő harmadik alkalommal kapta meg a rangos elismerést. A liga történetében eddig két szakvezető, Van Chancellor és Mike Thibault tudott triplázni.

Szoros verseny volt s szakíróknál, 23-an tették le a voksukat első helyen Cheryl Reeve mellett és 17-en Bill Laimbeer-t a Las Vegas Aces vezetőedzőjét favorizálták.

A liga közleménye kiemeli, Cheryl Reeve úgy ért el az alapszakaszban 14/8-as mutatót, hogy meg kellett küzdenie több kulcsjátékos hiányával. Sylvia Fowles sérülésével és azzal, hogy az immár édesanyaként visszatérő Odyssey Sims a szezon második felére tudott csatlakozni.

Hirdetés