:
:
Hétfõrõl keddre virradóra újabb három mérkõzéssel folytatódott a WNBA elõszezonja. Rövid összefoglaló.
Lejátszotta második mérkõzését a Chicago Sky. Ezúttal az Indiana Fever vendégei voltak és 79-65-ös vereséget szenvedtek. Ez helyi idõ szerint egy déli matiné-mérkõzés volt, melyen a Fever iskolás csoportokat is vendégül látott. A Sky-nál a vasárnap megismert négy hiányzót jegyezhettük fel, míg a Fever keretébõl öten nem állhattak még a szakmai stábjuk rendelkezésére. Közöttük volt természetesen a szekszárdi Erica McCall is.
Rátérve magára a találkozóra, a Fever a félidõre 8 pontos elõnyt épített fel. A harmadik negyedben 42-38-ra még visszajött a Sky, de ez volt a legszorosabb állás. Az utolsó 10 percnek már kétszámjegyû hazai vezetésrõl vágtak neki a csapatok. A Sky színeiben Alaina Coates közel 16 perc alatt 4 pontot és 5 lepattanót jegyzett. Allie Quigley 12 percet töltött a pályán és egy triplát értékesített.
A játéknap legnagyobb mérkõzésén a Connecticut Sun 68-65-re gyõzte le a Los Angeles Sparks gárdáját. Hullámzó játékot láthattunk, mely során a negyedik negyedben 57-45-re vezetett már a Sun. A Sparks azonban 15-3-as sorozattal az utolsó percbe érkezve egyenlített. Már érett a hosszabbítás, amikor a döntõ triplát a dudaszó pillanatában Rachel Banham megszerezte. A gyõztes gárdában a 12 pontos Jasmine Thomas lett a legeredményesebb. A Sparks együttesébõl még nyolc játékos hiányzott, nem lépett pályára Candace Parker és Nneka Ogwumike sem. A 17 pontos Shakayla Thomas lett a legeredményesebbjük.
A Sun és a Sparks csatája elõtt az uncasville-i Mohegan Sun Arénában a New York Liberty és a Dallas Wings is összemérte az erejét. Ezen a mérkõzésen a Wings a negyedik negyedben növelte 10 pont fölé az elõnyét és végül 76-69-es sikert aratott. A gyõztes gárdában a 19 pontos Azura Stevens lett a legeredményesebb. A Liberty-nél pedig Marissa Coleman jutott 14 egységig.
Eredmények
Indiana Fever – Chicago Sky 79-65 (21-16, 21-18, 19-17, 18-14)
New York Liberty – Dallas Wings 69-76 (17-21, 15-17, 22-17, 15-21)
Connecticut Sun – Los Angeles Sparks 68-65 (19-11, 12-21, 23-13, 14-20)
