Hirdetés
Utánpótlás

Csapatként jól funkcionáltak, hittek egymásban a szekszárdi serdülők – interjú Harsányi Máriával



:

:

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés

Az Atomerőmű KSC Szekszárd nyerte a serdülő bajnokságot 2023-ban. Harsányi Mária vezetőedzőt kértük értékelésre az országos döntőt követően.

A miskolci nyolcas döntőben a szekszárdiak a csoportkörben legyőzték a Darazsak Sportakadémiát, meglepetésre alulmaradtak az UNI-Győrrel szemben, de a sorsdöntő mérkőzésen a Csata DSE „A” együttesét remek teljesítménnyel múlták felül.

„Nagyon kemény torna van mögöttünk, de nagyon boldogok vagyunk!” – kezdte értékelését Harsányi Mária vezetőedző. „A csoportkörben a Sopront legyőztük az első meccsen. A Győr ellen bizakodva készültünk, hiszen a szezon során háromszor is magabiztosan vertük őket. Nem tudom, hogy mi történt a fejekben, rossz játékkal rukkoltunk elő és kikapunk négy ponttal. Mindenki magába roskadt a vereség után, de megbeszéltük a lányokkal, hogy a hozzáálláson változtatni kell és szépen összeszedték magukat másnapra. Az erőviszonyok alapján nem bízhattunk abban, hogy a Sopron legyőzi a Győrt. Nem is történt meglepetés azon a meccsen, így – mindegy mekkora különbséggel –le kellett győznünk a Csatát. Felszívták magukat a lányok és majdnem maximálisan megvalósították megbeszélteket. 12 ponttal behúztuk a meccset és azzal a továbbjutást.”

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

A bajnoki címért az elődöntőben a BEAC Újbuda KA-t, a döntőben a hazai pályán szereplő DVTK Akadémiát kellett legyőznie a Szekszárdnak. Az elődöntőben végül 63-62-es sikert arattak Harsányi Mária tanítványai, míg a fináléban 65-61-re diadalmaskodtak.

„Az elődöntőben szoros meccsre készültünk a BEAC ellen és az is lett végül. Sokat fejlődtek, technikailag képzett jó szerkezetű csapatuk van. Megbeszéltük a lányokkal, hogy mire figyeljenek és azokat fegyelmezetten betartva óriási izgalmak közepette egylabdás meccsen továbbjutottunk. A döntő előtt azzal tisztában voltunk, hogy a DVTK egy fizikális csapat, de kintről nem túl jó dobók. Igyekeztünk a festéket védeni és az első negyedet leszámítva ezt megvalósítottuk. Mondhatom, hogy végig kézben tartottuk a mérkőzést. Azért is nagyon értékes, mert idegenben játszva a döntő házigazdája ellen szereztük meg a bajnoki címet. A lányok a hangulattól sem ijedtek meg, volt tartásunk végig. A végére ketten kipontozódtak, de négy pont így is megmaradt az előnyünkből. Óriási siker számunkra ez a bajnoki cím. 2005 után, amikor a Bálint Réka, Tamis Dorottya nevével fémjelzett generáció lett aranyérmes, szereztünk ismét serdülő bajnoki címet.” – fogalmazott Harsányi Mária.

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

A nyolcas döntőben többen fel tudtak lépni meghatározó szerepbe a szekszárdiaknál és a siker alapját ez teremtette meg.

„Csapatként funkcionáltunk igazán jól, hittek egymásban a lányok. Már a beharangozóban is kiemeltem, hogy Hencsik Adrienn személyében ponterős, domináns irányítóval rendelkezünk. A Győr ellen többször egyedül szerette volna megoldani, de utána átbeszéltük és a következő mérkőzéseken szépen járatta a labdát. Pomsár Anna kiváló lepattanókkal, Kófiás Jana, Horváth Kata, Schiefer Gréta, Csapó Szófia remek védekezéssel tűntek ki. Kollár Lilla a döntőben felzárkózott a pontdobók mellé, miközben jó döntéseket hozott kritikus helyzetekben. Nem volt hosszú a padunk, de a bontott ötösökben mindenki kivette a részét a sikerből. Rengeteg edzésmunkánknak köszönhetően ezek az összetevők mind összeadódtak és így tudtuk kiharcolni a bajnoki címet. Nagyon boldogok vagyunk!” – méltatta csapatát Harsányi Mária, aki a jövőre is kitért.

„Korosztályváltás előtt áll a csapat magja. Hozzájuk mindössze két 2008-as játékos fog érkezni. Az első évben a cél a kadettek között a legjobb nyolc közé jutás lehet. Dolgozunk keményen, hogy két év múlva ott legyünk a közvetlen élmezőnyben. Páran helyet kapnak a junior csapatban tapasztalatgyűjtés céljából. Bízom benne, hogy szépen fejlődnek és lesz olyan, aki eljut az NB1-es csapatig, de erről természetesen még nagyon korai beszélni.”

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

Hirdetés