:
:
Szerdán 13 órától Csehország ellen vívja elsõ mérkõzését a 2019-es Universiadén a magyar válogatott.
A magyar csapat útját végig kísértük a szerdai debütálásig, kezdve a májusi székesfehérvári összetartástól egészen a soproni közös munkán át a targovistei felkészülési meccsekig. Hogy aztán Romániából hazatérve immár a 12 fõs szûkített keret részt tudjon venni a sportolói eskütételen. Az elutazás elõtt Pasaréten dolgozott a csapat, majd Nápolyban is még több edzéssel készültek a mieink a debütálásra.
Az Aho Nina, Szücs Réka, Bach Boglárka, Szücs Lilla, Doktor Anna, Török Ágnes, Kováts Gabriella, Kuttor Enikõ, Kaposi Pálma, Benke Sára, Kovács Vanessza és Tóth Tímea alkotta magyar válogatott július 3-án, szerdán mutatkozik be 13 órától Csehország ellen. Csütörtökön 17 óra 30 perctõl Japán lesz a rivális, majd a csoportkört július 5-én, pénteken 10 óra 30 perctõl Ukrajna ellen zárjuk.
A csehek hathetes felkészülésen vannak túl, ami kifejezetten jól sikerült. Legalábbis a Nymburk Európa Kupás klubcsapatát is irányító vezetõedzõ Daniel Kurucz ezt nyilatkozta az Idnes.cz portálnak. A szakvezetõ elsõroban azt emelte ki, hogy jó csapatot sikerült összehozni. Nagyjából mindenki rendelkezésre állt, akit kiszemeltek. Az utolsó felkészülési meccsükön 55-39-re verték Szlovákiát. Ekkor a lepattanókat és a jó védekezést hangsúlyozták.
Mieink is megnyerték az utolsó két felkészülési meccsüket. Romániában uralta Horváth József együttese a lepattanócsatát, ami jó dobóformával és viszonylag kiegyensúlyozott védekezéssel párosult. Ezek nagy erények lehetnek. A magyar Universiade válogatott keretét nézve nagyon fontos szempont, hogy a játékosok többsége értékes perceket kapott csapatában, legyen szó tengerentúli bajnokságról vagy a hazai A-csoportról. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot, hiszen a tapasztalatokat tudják a lányok kamatoztatni téthelyzetben. Ráadásul ezúttal a szerkezet is adott, nincsenek hiányposztok, mint a korábbi években.
Az Universiade elsõ napja még minden csapat életében az ismerkedésrõl, a mezõny, a közvetlen riválisok feltérképezésérõl szól. Ugyanakkor egy feltételezhetõen hasonló erényeket mutató rivális ellen egy jó kezdéssel szép szereplést lehetne megalapozni. A csoportunkból az elsõ két helyezett lép tovább a nyolc közé, a 3-4. pozíciót megszerzõk pedig az alsó ágon a 9-16. helyért folytatják.
A cseh válogatott kerete: Eli¹ka Mircová (DSK Nymburk), Klára Køivánková (®abiny Brno), Natálie Ra¹ková (SB© Ostrava), Michaela Gaislerová (NCAA), Kamila Ho¹ková (DSK Nymburk), Eli¹ka Petru¹ková (U19 Chance), Lenka ©oukalová (®abiny Brno), Klára Bøicháèová (Chemnitz Catz), Tereza Kracíková (NCAA), Michaela Krejzová (DSK Nymburk), Mariana Opoèenská (Slovanka MB), Natálie Stoupalová (®abiny Brno).
